A meglehetősen böszme címűre sikeredett trilógia-záró epizódban Ausztrália olyan, mint egy kiélt közel-keleti ország: mindenki hosszú, földig érő göncökben van, csak épp teve helyett lóval nyomják, mert a benzin, meg minden egyéb energiaforrás már javarészt elfogyott. Apropó, ha a teve a sivatag hajója, akkor a hajó az óceán tevéje? Mindegy is...

 A film legrémisztőbb része Tina Turner, aki egy koszos porfészek vezetője, és egy másik főmuftival torzsalkodik. Utóbbi egy törpe, aki folyton egy vasálarcos jellegű óriás fickó hátán nyomul, és azért olyan menő, mert disznószarból képes áramot előállítani. Max feladata, hogy verje le a vasálarcost egy Thunderdome nevű ringben, és bár ez sikerül, kénytelen rájönni, hogy ellenfele egy nagydarab fogyatékos fickó volt (tényleg). Jutalma így aztán, hogy kivágják a sivatagba. Innentől egy másik teljesen indokolatlan történetszál következik, Max megtalálja az elveszett gyerekek városát. Egy halom lurkó egy oázisban arról álmodozik, hogy egy nap lejön a hős kapitány, aki visszavezeti őket a civilizációba (értsd: felhőkarcolók, nagyváros, ilyesmi, erről még barlangrajzokat is csinálnak). Van is ehhez egy repülőjük, csak kellene kerozin. Úgyhogy Max jófejségből kirabolja Tina Turnert, a gyerekek végre elmehetnek kirándulni egy szarrábombázott város ótvar romjai közé a földi paradicsom-szerű oázis helyett, Max pedig elsántikálhat a sivatagba, ahol semmi nincs. Ez van, ha egy szériára egyszer csak túl sok pénz jut.