Nemrég sorra vettük a legjobb Stephen King ihlette filmeket, de persze csak azért tettük, hogy utána összeszedhessük a legrosszabbakat is. Az alábbi lista két típusú filmet tartalmaz: olyanokat, melyeket a filmkészítők rontottak el, és olyanokat, amikkel talán próbálkozni sem kellett volna. Utóbbi oka, hogy bár King számos remek írással ajándékozott meg minket, ugyanakkor tagadhatatlanul grafomán, és tempója alapján úgy tűnik, minden ötletet kiír magából. Nos vannak olyanok, amelyek talán jobb lett volna, ha csak ötletek maradnak. A sorrend ezúttal is időrendi.
Cujo (Lewis Teague, 1983)
A címszereplő Beethoven gonosz ikertestvére (persze nem a zeneszerzőé): egy nem túl kedves bernáthegyi kutya, aki veszettséget kap, és aztán sikerrel terrorizálja szét korábbi gazdáit. A filmről mindent elárul, hogy felkerült a Bravo 100 legijesztőbb filmjének listájára. De most komolyan egy gyilkos kutya? És egy amcsi kisvárosban nincs senki, aki rámenne egy shotgunnal? Aki nem hiszi, járjon utána, alant teljes egészében megtekinthető, persze angolul.
A kukorica gyermekei (Fritz Kiersch, 1984)
A gyilkos gyerekek ötlete annyira adja magát, hogy kell bele valami plusz. Nos, plusz gyanánt azt sikerült kiizzadni, hogy megbabonázza őket a kukoricaföld, vagyis hát az ott lakó lény, akit istenítenek vezetőjük, egy Isaac nevű kis Cartman irányításával. Hogy hogy a vérbe nem tűnt fel semmilyen hatóságnak, hogy a városban lemészárolták a felnőtteket, nem tudjuk, de hát nem ez a legfurcsább az egészben, hanem a számtalan folytatás és gagyi remake. A főszerepben a jó öreg Linda Hamilton, kicsivel a Terminátor előtt. És persze itt van a film is, bátraknak:
Maximális túlhajtás (Stephen King, 1990)
Stephen King egyszer megpróbált rendezni is... na azt nem kellett volna. Saját 'Trucks' című regényét vitte vászonra, és kapásból Aranymálnára jelölték érte. A halál ezúttal életre kelt kamionok képében jön el. A film címének (Maximum Overdrive) szó szerinti magyar fordítása már önmagában páratlan élmény, Emilio Estevez játéka meg egy másik, csak sajnos az is negatív élmény inkább. Van egyébként röpke hét évvel fiatalabb verziója is, azt fölöttébb frappánsan Ámokfutó kamionoknak hívják. Mi azért most az eredetit pakoljuk ide, teljes egészében, okulásul:
Rémkoppantók (John Power, 1993)
Rettenetes és borzasztó, olyan mintha egy X-akták epizódot néznénk az X-akták jellegzetes hangulata nélkül. Női főszereplőnk (a csodás nevű Marg Helgenberger megformálásában) talál a háza melleti erdős részen egy elásott cuccot, ami zölden világít, no és ahelyett, hogy szólna bárkinek, elkezdi kiásni, közben a cucc meg megbabonázza őt, meg szép lassan mindenkit, kivéve férfi főhősünket, Jimet, akinek platina van a koponyájában, úgyhogy rá nem hatnak az elmetrükkök. Persze az egész cucc csak egy földre zuhant ufó, aminek lakói megpróbálják leszívni az emberekből az energiát, de Jim kicseszik velük, és felrobbantja az egész kócerájt. Nem elég, hogy mindössze ennyi, mindezt baromi hosszan, minisorozat formájában sikerült tálalni. Ezúttal csak egy trailert tudtunk mellékelni:
A mángorló (Tobe Hooper, 1995)
A tipikus példa arra, hogy talán nem kellene mindent papírra vetni, ami eszünkbe jut, és ha ezt a sztorit nem az ünnepelt Stephen King írta volna, garantáltan körberöhögik a szerzőjét. Arról van ugyanis szó, hogy egy mosodai hajtogatógépet megszáll egy démon, és ezért embereket kezd ölni. Mégegyszer, csak hogy bizotsan üljön: EGY MOSODAI HAJTOGATÓGÉP A GYILKOS! A filmet egyébként a Poltergeistet és a Texasi láncfűrészes mészárlást is jegyző Tobe Hooper rendezte, a főszerepben meg Robert Englund, akit számtalan borzasztó film mellett azért ismer a világ, mert ő volt a zseniális Freddy Krueger. Trailer persze most is jár:
Carrie (David Carson, 2002)
Az új időkre optimalizált televíziós változatnak szánhatták a régi klasszikus De Palma-filmmel szemben, az eredmény viszont egy óriási mellényúlás lett. Fogalmunk sincs, hogy miért pont ilyen alapanyaghoz kellett nyúlni, amiből már készült azóta filmtörténeti alapvetéssé avanzsált adaptáció, ahelyett, hogy mondjuk a grafomán King bármely más, még érintetlen írását kaparták volna elő. Borzasztó színészvezetés, és látványosnak szánt, ám igencsak gagyira sikerült jelenetek sora ez. A feszültséget és a néző figyelmét olcsó filmtrükkökkel igyekeznek fenntartani, ám mind tudjuk, nem ez kell a jó horrorhoz/thrillerhez, sem az igazán jó Stephen King feldolgozáshoz. Trailert adunk, az is sok lesz:
Bizonyára számtalan borzasztó példát lehetne még találni, tekintve hogy King eddig 148 filmet ihletett, ám ezeknek egy jelentős része rövidfilm, amelyekkel ezúttal nem foglalkoztunk, másrészt természetesen mi sem láthattuk mindent egy ekkora termésből. Akinek eszébe jut néhány hasonlóan rossz feldolgozás, az ne fojtsa vissza, hanem ossza meg velünk!