A Bourne-sorozatot feltámasztó új epizóddal mindössze annyi a probléma, hogy vajmi kevés köze van az eredeti trilógiához, az a kevés kapcsolat pedig erősen alibiszagú. Egyszerűbben szólva: ha ugyanezt a sztorit nem egy sikeres franchise utózmányaként (igen, van ilyen szó, mostantól) tálalják, jóval kevesebb érdeklődőre számíthatnának.

A Bourne-ultimátum sztorijához való kapcsolódást megoldották az akkor a vágóasztalról leesett nyersanyag újrahasznosításával, ami egy pályaudvari merénylet képeit, és a Bourne elfogására felállított akciócsoport munkájának egyes momentumait illeti. Egy szó, mint száz, Bourne a kis nyomozásával kiborította a bilit, és mint az aktuális epizódból kiderül, nem az őt előállító titkos program volt az egyetlen, amiről nem jó, ha minden kiderül. Jelen epizód hőse Aaron Cross is egy ilyennek köszönheti, hogy egy genetikailag szupergyilkossá módosított ügynök, aki fura tablettákkal tartja szinten magát. Filmünk elején épp a Bear Gryllstől ellesett túlélési technikákat gyakorolja a hegyekben, ahol farkasokkal hadakozik és jeges tavakban fürdőzik. Mindeközben a már ismert okok miatt tudtán kívül lefújják a programot, és ahogy az lenni szokott, ez azzal jár, hogy mindent és mindenkit eltüntetnek, akinek köze volt hozzá. Őt magát persze egy rakétákat hajigáló drón sem tudja leszedni, mert addigra a testébe épített jeladót már rég áthagyományozta egy farkasnak. Eközben a program tudós résztvevőit is lehentelik, kivéve persze Rachel Weiszt, akihez a gyógyszerfüggő Aaron elrohan az újabb adagjáért. Persze a csaj nem egy sima útszéli dealer, meg a cucc sem áll hegyekben a spájzban, de azt legalább megtudjuk, hogyan tették függővé hősünket: az anyagot, ami átírja az ember genetikai térképét vírusokba csomagolva a legegyszerűbb a szervezetbe juttatni, azért is volt tavaly influenzás a jó öreg Cross. A dolgot csak egy Manilai laborban lehet visszacsinálni, de adautazni nem épp a legkönnyebb dolog, ha az embert egy halom ügynök,rendőr, és egy harmadik szupertitkos program által előállított gyilkológép üldözi.

No és ez az a pont, ahol az eddig viszonylag nézhető és izgalmas film totális unalomba megy át. Először is Crossnak alig van motivációja azon kívül, hogy megszabaduljon függőségétől - míg annak idején Bourne a múltja és a miértek kiderítésén fáradozott, és kvázi morális indítékai voltak, adig Cross mindössze helyrerázza az egészségét, aztán pedig vígan éldegél egy halászhajón Rachel Weiszszel (azt ugye az első rész óta tudjuk, hogy a halászok bárkit nyakló nélkül maguk közé fogadnak, kosztot és kvártélyt kínálva).

Az előző epizódokban voltak csavarok, nem várt fordulatok, a Bourne-hagyaték esetében azonban a sztori kétdimenziós. Az egyik oldal (természetesen a jó) minden különösebb fifika nélkül, pusztán izomerő és motorozási skillek segítségével győzi le a másikat (a rosszat tudniillik). Cross és csaja végig simán több órás előnyben van a nyomukban töketlenkedő Edward Nortonnal és csapatával szemben. Apropó Norton, ezt a szerepet nem neki találták ki - míg Ward Abbott (Brian Cox) vagy Pam Landy (Joan Allen), de még a jóval súlytalanabb Noah Vosen (David Strathairn) is karakteres ellenfele tudott lenni Bourne-nak, addig Norton csak parancsolgat bele a vakvilágba, és jól láthatóan csak azért teljesítik a parancsait, mert ő írja alá a fizetési csekket, de hogy tekintélyt parancsoló volna, no az a veszély nem fenyeget.

A filmben persze benne hagyták a folytatás lehetőségét, de e lehetőség sem tartogat sok izgalmat: mivel Crosst nem sikerült elkapni, nyilván tovább keresik majd. De hogy arra az epizódra miként húzzák majd rá a Bourne címet, arról fogalmunk sincs.