A Ted hatalmas csalódás.
Pozitív értelemben.
No de hadd fejtsem ezt ki bővebben.
Seth MacFarlane munkássága finoman szólva sem éppen a szívem csücske. Family Guy, American Dad, Cleveland Show... csupa random baromság, erőltetett és kínos. Ezt persze szigorúan a saját véleményem, (túl) sok embert ismerek, akik nagyon szeretik, de engem mindig is taszított, hogy mennyire nincs semmi ezekben a sorozatokban, mennyire kigúnyolnak mindent és mindenkit ami létezik, még úgy is, hogy tudom, direkt erre megy ki az egész.
Én konkrétan úgy gondoltam, hogy Seth MacFarlane-nek nincs is lelke, amíg nem láttam a Ted-et. Pedig ez a film szinte ugyanolyan, mint előző művei. Hihetetlenül pofátlan humora van, egy halom teljesen irreleváns jelenet van bevágva a filmbe (fingás az étteremben, Flash Gordon hallucináció), bizonyos részek indokolatlanul el vannak nyújtva (motelben verekedés) és rengeteg a kulturális utalás.
Ez az egész mégis úgy nagyszerű, ahogy van, én pedig nem tudok másra gondolni, mint hogy ennek igen egyszerű és szembeszökő oka van: a film szól valamiről. Persze nem kell semmi eget verőre gondolni, az alapsztori elég egyszerű. Életre kelt maci, mint a gyermekkor szimbóluma, melytől hősünk igyekszik megszabadulni a barátnője kedvéért, mind átvitt, mind gyakorlati értelemben, aztán persze senkinek nem kell lemondania senkiről, szétszakadt barát összevarrása és életre keltése, happy ending. Mindez hihetően, néhol már-már meghatóan, mindenesetre profin van előadva.
Ilyen stabil alapokon lehet igazán élvezni egy jó vígjátékot. Márpedig ez az. A Ted körülbelül minden második perce sokkal viccesebb, mint az elmúlt 5 év bármelyik vígjátéka, kezdve a zsidó-verő bostoni fiúktól, a belső poénokon át ("nem is olyan a hangom, mint Peter Griffin-nek") a plüssmedvéig, akinek még Norah Jones is megvolt.
A végére egy jó tanács: az unokáiknak kedveskedni akaró nagyszülők ne erre a filmre vigyék el a rájuk bízott csemetéket, mert olyan kínos élményben lehet részük, mint amilyeneket én a moziban pár óvatlan nagyi arcán véltem felfedezni.
