A ma embere annyiféle morális méltatással körbefont eposzt kapott a hétköznapok által simára nyalt pofikájába,hogy szinte képtelen is mindezt dekódolni. A hősies bőregértől a Disney (politikailag inkorrekt) kutyulmányain át kijutott a legendáriumból. A régmúltból még emlékünkben lebegő hajós ragadozó ugyancsak a fiókból előpattintható tipikus egysége a filmi hősök archetípusának. Bátor, merész, kellőképpen törvényszegő, gavallér a dumája és még parókát is hord. E gyurmából font kalózkirályság a szükséges narratíván túl azonban képes a műfaj továbbgondolására. Gyermekded mese helyett gegek emelkednek a habokból szerfelett, s a habókos vízi brigantik elböffentenek jó pár regét, s közben vígan fütyüli mindenki a főcímzenét. Nem, hála az égnek senki nem versel. A story alapja, hogy Kalóz Kapitány akar lenni az ÉV kalóza, de böszme legénysége s szelíd szíve gátolja a révbeérést. Majd mikor árbócára mégis vicsorgó zászlót húzna, Charles Darwin húzza át számításait. Jah' meg persze az angol királynő is belepofátlankodik az eseményekbe, majd híg fos önti el a partokat. A végén persze megmenekül a papagájnak hitt madár (kihalás táján a Dodó), és a kapitány valami sokkal fontosabbat fedez fel a díjnál: a barátságot. Nos, nem a történet miatt fogjuk szeretni e mesét. Hanem a végtelen és jól kimunkált angolos humor okán.