Ez a film úgy ragyog a sivár hollywoodi filmkínálatok rengetegében, mint Edward bőre, ha napfény éri. De most komolyan, Erről a filmről vagy jót, vagy semmit.
Kicsit foghúzósan álltam neki, hogy megnézzem végkifejletet, be is táraztam magam mellé egy kisebb vodkás üveget, de én lepődtem meg a leginkább, amikor rájöttem, hogy ez nem is olyan rossz. Mármint nem a vodka, mert arról tudtam, hogy finom, szeretem, imádom, de hogy a film, na az nem volt semmi. Ha lesznek/vannak vámpírok, akkor remélem, hogy azok ilyenek. Na persze nem a gonosz, csuhás, embervért szopó ál-illuminati fajta, hanem a Cullen család-félék, a vegák a csúcskirályak. (Bár innen nézve akkor a steaket félig véresen szerető emberek is vámpírok, vagy nem?)
De kezdjük is egyből a végénél. Szerencsére nem kell beleborzonganunk a véres csatajelenetbe, mert még a rosszak is jobb belátásra térnek, kihátrálnak a harcból és elcsoszognak a hóban. Nem hiába mondta pacifizmusra nevelő jó anyám, hogy ha szép szóval nem megy, csak akkor tépd le a másik arcát, de akkor menten, hirtelen. És a happy end is annyira szép - ugyan nincs meg a tábortűz, meg a Guantanamera, de ott van nekünk a két hősszerelmes, akik minden rész végén összejönnek - leszámítva a Hajnalhasadás 1. részét, de ha akarom ez a kettő egynek is vehető, szóval a szerelmes összeborulási statisztikán semmiképpen sem ront -, így most sincs ez másként.
A szépséges Bella lebabázott, mindenki körberajongja a kis jövevényt, de a szentem túl gyorsan növekszik. Vámpíréknál ez annyira nem viszi ki a biztosítékot, mint Charlienál, aki azt hiszi, hogy lánya meg Edward örökbe fogadtak egy árvát. Pazar. Túl sok nagypapis jelenet ezért nincs, úgyhogy ez nem is lesz zavaró, minthogy folyton magyarázkodni kelljen. Ellenben Jacobnak nem kis szemináriumot kell tartania arról, hogy farkas létére miért is szerelmes a kis jövevénybe. Jó anyatigris lévén, Bella lekever párat Jacobnak, de aztán rájön, hogy tök felesleges a patália, mert ha szerelem van, akkor szerelem van. Ennyi. De akkor kezd szépen kibontakozni a konfliktus. A csuhás vámpírok kiszagolják, hogy ez a gyerek halhatatlan. És az baj. Nem is kicsit. Az a mázli, hogy a rosszak nem kapásból indulnak a halaszthatatlan 'halhatatlan gyerekölő programra', kicsit várnak, amíg leülepszik a támadás híre, mert nagyon prók. Meg hát így is, úgy is halál lesz, meg ők amúgy is időmilliomosok, meg még szuper erejük is van - ezekhez képest Drakula egy nagy nulla - úgyhogy minek kapkodni, a gyerek úgyse megy sehova, de ha megy is akkor is megtalálják.
A pacifista családnak így van ideje a szép szó ereje és a meggyőzőerő égisze alatt tanúkat gyűjteni maguk mellé, hogy majd így, "ha nekem nem hiszel, akkor higgyél inkább nekik" érveléssel elkerülhető legyen a gyilok. Ez egy olyan 20 perc alatt le is zajlik, és már ott is vagyunk, hogy felsorakoznak egymással szemben az arcok. A fő csuhás körbetapizza a békés sápadt arcúakat - ő így meózza le a mondott szavak hitelességét -, de csak-csak hajthatatlan és folytatja a már jól bevált gonoszkodást. Ekkor jön a jövőlátó némber, de sajnos neki sem hisz. Sajnos. Kezdődik a csata. Leírni sem merem, hogy mi történt pontosan, de úgy kapkodták le egymás fejét, mintha Lego figurák volnának. Gyász ez, de nem a vicces fajta, hanem a szívből jövő, vérkomoly bánat. Szerencsére ez is csak egy látomás volt, mondhatni egy kis Eredet az Alkonyatban. A végét meg már tudjuk ugyebár: mindenki boldog, Edward és Bella a kis szerelemgyerekükkel együtt - ja merthogy azért nem lett háború, mert nem ő az egyetlen vámpírnak született gyémántbőrű humanoid, bocs - az egész Cullen család, a csuhások vezére, meg úgy alles zusammen mindenki. Virágos mezőn hempergés, tavasz, szerelem, szex, végefőcím. Sírok.
Egy szó, mint száz ez a film JÓ (hogy) véget ért.