Pár éve írtam egy esszét Ron Fricke Baraka (1992) című zseniális filmjéről. Eme írásomban amellett érveltem, hogy a Baraka az ultimate dokumentumfilm, mert a narráció, illetve a cselekmény teljes hiánya tökéletesen objektív képet mutat világunkról. Látszólag véletlenszerű felvételeket csodálhatunk meg különböző kultúrákról és a természetről, a néző tudatalattija pedig a maga szubjektív világképét párosíthatja a képekhez, létrehozva egy teljesen egyedi jelentést.

Persze ma már tudom, hogy ez egy meglehetősen naiv elképzelés, hiszen a képekhez nem csupán a narráció és cselekmény párosít jelentést, hanem olyan, a néző számára kevésbé feltűnő filmes fogások is, mint a zene, a keretezés, a beállítás és a vágás. Ennek ellenére a Baraka más dokumentumfilmekhez még így is viszonylag szabadabban kezeli a mondanivalót (ellentétben olyan meredek példákkal, mint Michael Moore fröcsögős filmjei).

A Samsara Ron Fricke következő rendezése, mely lényegében ugyanerre a koncepcióra épít. Ismét narráció nélküli, gyönyörű, a világ szinte minden táján készített felvételek látszólag véletlenszerű sorozata építi fel, buddhista szerzetesektől kezdve a nyugati plázákig rengeteg mindent láthatunk, létrehozva ezzel egy színes képet változatos bolygónkról.

Felfedezhető azonban a Samsaraban az előző filmhez képest egy határozott eltolódás a társadalomkritika felé. A Baraka is tele volt képekkel, melyek egyértelmű kritikával illetik a látottakat (bombázógép, temető, szeméttelepen turkáló szegények), ebben a filmben azonban a vágás ezt külön kihangsúlyozza. A film közepe felé van például egy jelenetsorozat, amely a haszonállatok bedolgozásától, a felhízott embereken át a zsírleszívásig vezet. Néhány jelenet önmagában is nélkülözi a szubjektivitást, mint például az, amelyben egy férfi besározza a fejét, majd folyamatosan újrateremti az arcát. A buddhista kolostorban készült jelenetek pedig még keretbe is helyezik a jelenetet: a film elején aprólékosan elkészített képet a szerzetesek a film végén egyszerűen elsöprik.  

Hallottam olyan véleményt, miszerint ez a szándékos jelentéspárosítás ront a Samsara minőségén. Tény, hogy a film a Barakanál társadalomtudatosabb, de ettől nem lesz kevésbé nagyszerű. Ron Fricke olyan átható világképet tár elénk, amelyre csak kevesen képesek, kritikája pedig valószínűleg nem véletlen. Talán úgy gondolta, hogy mai világunkban határozottabb fellépés kell a problémákkal szemben.