Miért kell ezt? - kérdem én zilált s értetlen lélekkel, a tanácstalanság verejtékétől iszamósan. Ha adott egy ennyire pöpec és szexi filmalap, mi az extrudált lófaszért kell annyira hanyag, jóléti péniszkupaknak lenni, hogy egy ilyen felemás produkciót hánynak a vászonra?
A sztori dióhéjban: Los Angelest egy Cohen nevű féreg nézi homokozónak, be is kakkant, ahova csak tud, ám a derűs példaértékben hívőknek ez bassza a csőrét. Kőfejű offiszerek biblia-hű vendettát rögtönöznek és szaunáztatják a gonoszokat, mígnem meglepetések sorozata után pórul járnak. Sírás-rívás. De! Nem ilyen fából faragták a hősies rendőröket, akkora balegyenest visznek be a főgecinek, hogy taknyon csúszik a sittig. A végén csak azért nincs közös örömtánc, mert túl sok láb és kéz törött ripityára, de azért a lemenő napos tengerpart giccsét hektó szám locsolják szépszerével.
Tehát: van egy kibaszottul cool város, s annak egy jól szituált badmanje, aki simlis ügyeivel betépett farkas mohóságával zabál fel mindent (akár a Casino-ban Joe Pesci), ami erkölcs, vagy épp az amerikai jólét álcájába varrt létszükséglet. Mocskos kis mancsát mindenre ráteszi: rulett, hernyó, kurvatelep, bűz, hazárdírozás, bíró, polgármester, seriff. Az esszenciális gonosz megkomponáltsága professzionális, a férfi néző elsődleges nemi jellegében (értsd: pénisz) bizsergéssel éli meg az "én is így lennék geci gengszterfőnök" érzést, párkapcsolati vitát kockáztatva. Mígnem kiderül, hogy még a zsekák is élből pattintják a lazaság bibliáját, még ha a budin is érik őket. Ha ennyiben maradnánk, képkockánként azonosulnánk szinte minden hímnemű vásznon járóval.
De akkor mi a probléma? Az, hogy minden remekbe szabott karakter... nos, mocskos lerágott csontokra lett alapozva. Hiába gördülékeny a narratíva és remekül megkoreografáltak -sőt, merem állítani, okos akciókkal dúsítottak- az események, ha egy magával ragadó leszámolás után elénk ficcentenek olyan -már szagról ismert- paneleket, amiket már tucatszor láttunk/hallottunk.
Példák: "ez az én városom, itt én vagyok a törvény", " én katona vagyok, a gyilkolás éltet", "a családod vagy a város a fontosabb?", "kiégtem, mint ember és mint zsaru is", "megígérted, hogy nem kerülsz bajba" és még sorolhatnánk a "Hogyan csináljunk zsarus, akciós, gengszterfilmet" kisszótár cikkelyeit. Az epilógus és a lezárás alkotta keret olyan kényszeredett, és lelohasztó, mint egy dámajáték a hardcore pornó után.
Miről is van szó? Egy félszeg ombre ír akcentussal közli, hogy mindenki jelet visel, jó a jóét, rossz a rosszét, a végén pedig kifejti, hogy a jó jele elkopik, ha eltünteti a rosszat. Tudod mit? Akkor szarjál hentesbárdot. Nem tudok túllépni a számtalan ormótlan -feltehetően lustaságból elkövetett- bakin. Ki lehet hagyni a szájbarágós morális értékelemzést. A kasztrálás elkerülhető, nem kell valami unalomig ismertet újra felverni, baszki; lehet azt átdefiniálni vagy kifordítani, felismerjük úgy is. Ráadásul úgy még maradéktalanul szórakoztató is lenne. Ha az írók és alkotók becsülettel járnak el, az év egyik legmarkánsabb kult-gengszter filmjét hozhatták volna össze. Na de ugorgyunk!
Sean Penn annyira penge gólemként bassza seggbe egész Los Angelest, hogy a sok akadékoskodó rendőrt legszívesebben magunk simítanánk betonsírba, de csak míg a rendőr karakterek nem jelennek meg a színen. Ugyanis ekkor karöltve küldenénk tarkón minden ferde hajlamú haramiát (Josh Brolin és Ryan Gosling is lubickol a szerepében, a többiekről nem is szólva). Emma Stone, bár remek színésznő, ebben a femme fatale szerepkörben nehéz értelmezni: pillog, meg fújja a füstöt, mint tömjént az átok ellen, de valahogy lóg a levegőben, alulról karcolja a noir hatást. Erről pediglen ugyancsak a felszínes alkotók tehetnek, hisz kapott egy sablont minden ízes velő nélkül ("itt a busz, de a jegyre valót szedd össze magad"). Összegzésképp mintha egy holló visszhangzott volna a lelkemben: bizony kár érte, kár.