Tarantino szerint ez volt a tavalyi év legjobb filmje, mi pedig kíváncsiak voltunk, vajon tényleg így van-e! Hárman is megnéztük, és vegyes érzéseink voltak, de talán épp az ennek a filmnek a célja, hogy szélsőséges gondolatok és erkölcsi kétségek között hagyja a nézőt.
Triplakritika merőben eltérő véleményekkel!
Akinek nem tetszett (Chat Géza):
Tarantino egy hazug pöcs, aki legfeljebb csak a saját filmjeihez ért igazán. Azt mondta ez az év thrillerje. Nem osztom ezt a véleményt. Persze lehet, hogy én vagyok túlságosan rápörögve a meghökkentő fordulatokra, és már nem tudok élvezni egy filmet se, ami nem hökkent meg ilyen értelemben. A Csúnya gonosz bácsik esetében végigértetlenkedtem a filmet. Hogy miért?
Egy thriller nekem egy nyomasztó, feszült nyomozást jelent. Talán ezért sem tetszik a Tarantino által ajnározott film, mert pont azt nem tudjuk meg, hogy melyek voltak azok a nyomok, amelyek szegény tanárhoz vezettek. Így a néző nem érti, hogy miért kell épp ezt az embert számunkra ismeretlen okból megkínozni. Ezért végig ott motoszkál a kérdés: talán azt akarják elérni, hogy megsajnálunk egy gyilkost? DURVA! De nem tudunk elgondolkodni, nem tudjuk átérezni, hogy az önbíráskodó kivégzőosztag, az apuka, a nagypapa és a rendőr vajon átléptek-e bármilyen érkölcsi határt azzal, hogy megkínoztak egy embert. Ha végig tudjuk, hogy ő a gyilkos akkor egyáltalán nem sajnáljuk, sőt, még hergeljük is magunkat, hogy "na most jól megkapja a szemétláda". De mi van akkor, ha van egy ember, akit kínoznak, egy darabig tagadja, majd bevallja, hogy ő a gyilkos - egyértelműen azért, hogy ne szenvedjen tovább - “jutalmul” megkapja a fejlövést, erre jön mondjuk egy hír a tévében, hogy perdöntő bizonyítékra bukkantak, az adott ember ártatlan, az igazi tettest elkapták? Amúgy nem tudom a filmre azt mondani, hogy teljesen szar, mert a hangulata, a zene nagyon el volt találva - és vicces volt angolul szinkronizált filmet nézni, és bizony mi magyarok elég prók vagyunk hozzájuk képest -, ugyanakkor sok volt a felesleges közbeékelt dolog, ami megakasztotta a cselekményt. Például az anyuka telefonhívása és a lovas fickóval való találkozás minek volt?
Akinek egyszer megfelelt (Plejzinger Ottó):
Egy keménykötésű thriller Izraelből, IQ-val és zavarbaejtő humorral. Összeségében utolérhető a filmben a nagy szakmai izgatottság - az atmoszféra remek, sokkal kiegyensúlyozottabb a hasonlóan naturális slasherekhez képest, igaz, a kínzás számomra kissé öncélúan hat, de hát kell a cégér. A karakterek elegánsan kidolgozottak, a színészek épp ezért iskolapélda szinten hozzák is őket. A körmönfont és kissé bagatell humorfaktor személy szerint nekem bejött, ez a száraz, hitchcockosan elvetemült humor pont úgy ad ellenpontot a drámai izzásnak, mint az édes tésztában a só, rátesz egy lapáttal, még ha sokszor az egységes filmkopozíciót picit ki is zökkenti. Ez egy kamaraerdei kamaradráma, és a suspense tulajdonképpen ott van rendesen, mi kell még? A hír igaz, érdemes ezt a filmet megnézni, mert az agyatlan vérengzésen túl egy súlyos etikai kérdéskört boncolgat, minden túlkapástól és szubjektív értékítélettől mentesen.
Akinek tetszett (Che Tamás):
Nekem tetszett. Nem hiszem, hogy megnézném még egyszer, de csak azért, mert én nem bírom a kínzás képeit, amelyek egyébként nincsenek túltolva a filmben, csak nekem alacsony az ingerküszöböm (egy valódi slasher filmben ennél ezerszer durvább dolgok is történnek). Ugyanakkor kétségtelen, hogy ez a film nagyon fontos, és egyébként időszerű témát feszeget. Az addig oké, hogy ez valahol bosszúfilm (és nyilván ez az egyik ok, amiért oly vonzó Tarantino számára), de pont azt az aspektusát villantja fel a bosszúnak, amiről a legtöbb valódi bosszúfilm általában mélyen hallgat, nevezetesen hogy a mindenkori bosszú egyszerre önbíráskodás is. Ez az aspektus pedig már jócskán zavarba ejti a nézőt, mert nem tudja, mit is kellene gondolnia, hogyan kellene viszonyulnia az egyes karakterekhez.
Miközben túl sok film szól a jók és rosszak, egyértelműen elkülönülő oldalak harcáról, addig itt percről-percre felülíródik minden, amit korábban éreztünk/gondoltunk, hiszen majd' minden jelenetben van miért elszégyellnünk magunkat nézőként: mikor épp azt hisszük, hogy a szegény tanár ártatlan, akkor három pszichopatává avanzsált átlagembernek gondoljuk a többieket, akiket irracionálissá tesz egy tragédia, mikor épp úgy tűnik, hogy talán mégis ő a gyilkos, akkor meg ugye az van, hogy végig azt sajnáltuk, aki egyébként tényleg a tettes volt.
Nekem talán néhány kisebb poén volt sok, például amikor a vén fickó rágyújt, és a fiával ezen kedélyesen elviccelődnek (“Ne mondd el anyádnak!”), az tényleg egy olyan irányba vitte az egészet, ami már az egész helyzet irracionalitásán is túl van, és talán kicsit bagatellizál. Illetve egy kérdés végig nyitott maradt számomra: hogy az egész kínzást kezdeményező apa miért sütött altatós sütit? A gyanúsítottat csak ébren van értelme kínozni, a rendőrt felesleges elaltatni, saját magát meg csak nem kábózza be. Persze értem, hogy ezt csinálta a pedofil gyilkos is, de ez egy erősen csak dramaturgiai okokból beleerőszakolt szálnak tűnik számomra. Talán éppen ez az, amiben ez a film kissé gyengén teljesít, ezek a szimbólumok, melyekkel nem játszik elég körültekintően, ez viszont megbocsátható, ha az összképet és a hangulatot vesszük, mert összességében ez a film teljesen rendben van. Már annak, aki bírja az ilyesmit.