Star Wars VIII. - Spoiler

northpark_sidebar.png

antimetal.png

muszlimcsajok_1.png

Star Wars VIII.

Mi már azt is tudjuk, mi lesz a következő utáni epizódban!

starwars8-www_onerdcafe_com_br.png

 

Mielőtt nyígni kezdessz a kommentek között, előbb olvasd el a blog nevét. Aztán ha megértetted, kattints, és megtudhatod a még el sem készült VIII. epizód nagy titkát.

 

Luke Skywalker, vagyis Mark Hamill személyesen köpte el, hogy szerepel a VIII. részben, sőt, azt is, hogy szakállat visel benne. Ezt twittelte nemrég:

 

 

 

 

A lényeg, hogy Hamill leborotválta a szakállát egy szerep kedvéért a Flash című sorozatban. Most viszont vissza kell növesztenie a Star Wars VIII.-hoz.

 

 

A rajongók persze kajakra kiakadtak, hogy ezt most mért kellett, hiszen ebből akkor elvileg az következik, hogy Luke életben marad a VII. részben. Mármint nem az a baj, hogy életben marad, hanem hogy így már biztos, hogy nem ő hal meg (mert valaki meghal, az tuti).

 

 

hamill.gif

 

 

Aztán persze többen rájöttek, hogy a halott Jedik szelleme ugyanúgy szokott szerepelni a Csillagok háborúja filmekben, ahogy az élők is, szóval ebből még nem következik semmi. De ha következni is, az sem számít, mert nem az a lényeg, hogy meghal/nem hal meg, hanem hogy miért történik mindez.

 

Ugyanitt: az IMDb-n konkrétan ott van, hogy Hamill játszik a filmben.

 

Lájkolj, oszt lelőjjük a poént!

 



A bejegyzés trackback címe:

https://spoiler.blog.hu/api/trackback/id/tr818107410

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

furious ewok 2015.11.26. 08:48:19

Lemaradtam: miért tuti, hogy valaki meghal?

Terézágyú 2015.11.26. 09:08:23

Nem találták már fel a műszakállat????

Alick 2015.11.26. 09:43:14

"Luke Skywalker, vagyis Mark Hamill személyesen köpte el, hogy szerepel a VIII. részben, sőt, azt is, hogy szakállat visel benne."

Azért remélem, hogy Korán nem lesz a kezében... bár manapság már ez se lenne meglepő.
:)

agarik 2015.11.26. 10:07:57

@Alick
Szkájvólker Lajos jeti. Tehát csakis Tanach (Ószövetség) lehet a kezében, nem Korán, vagy Későn, vagy ilyesmi.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2015.11.26. 14:25:53

amúgy dartvédert se láttuk meghalni ha jól emlékszem :)

miciur 2015.11.26. 15:11:14

S
P
O
I
L
E
R

Han Solo fog meghalni a VII. vegen, a foszereplo uj csaj pedig az o lanya. Luke a VII resz elejen egy "jedi kolostorban" lesz elvonulva, oda mennek erte Hanek. Szo van rola, hogy lesz egy fiu szereplo is (nem a Boyega), aki a lany testvere lesz (tehat Han es Leia fia, mint majd kiderul), es o lesz az, akiben Kylo Ren meglatja a sotet erot, es elkezdi kikupalni. Szivesen:)

teddybear01 2015.11.26. 16:52:46

@endike: Csak éppen máglyán elégette a testét Luke a Jedi visszatér végén.
A VII. rész előzetesében meg a formátlanra olvadt sisakját nézegetik.....

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2015.11.26. 17:09:09

@teddybear01: na ja, de az lehet hogy csak a páncélja volt :)
amúgy azóta eszembe jutott, hogy megjelent szellemként, szóval bizonyára meghalt

Az igazi Trebics 2015.11.26. 18:59:01

@endike: végülis csak az egyik kulcsjelenete volt a filmnnek:
www.youtube.com/watch?v=McUwVg6MfOk

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2015.11.26. 19:35:10

@Az igazi Trebics: na igen, de az ilyen jelenetek után simán fel szoktak támasztani szereplőket :)
épp csak elájult miközben haldoklik. luke behúzza a hajóba, az orvos robotok helyre rakják, aztán lent a bolygón csak a páncélt égetik el, kész :)

de még az is lehet hogy szellemként is úgy jelent meg hogy nem is halt meg. egy felsőbb szintre lépett az erőben, ami ezt lehetővé tette

Alick 2015.11.26. 22:51:49

@endike: vagy valami olyasmi a sisakja, mint Ming gyűrűje a Flash Gordon végén...
:)

Bohócnok 2015.12.23. 21:48:56

@miciur: kurvára nem az ő lánya, hanem Luke-é. De ezt gondolom azóta már tudod. Ha pedig most fogod megnézni még csak a moziban, 'csánat :D

                       A film, meg a vége!

süti beállítások módosítása