A legjobb turnéfilmek - Spoiler

northpark_sidebar.png

antimetal.png

muszlimcsajok_1.png

A legjobb turnéfilmek

isdb.png

Hirtelen nem is tudjuk hova sorolni a témát, vajon zenei rovatunkba, vagy filmes gyűjteményünkbe suvasszuk be e cikket? A koncertfilmek már unalmasak, mi ezért inkább a legjobb dokukat gyűjtöttük össze, melyek egy zenekar mindennapjait igyekeznek bemutatni. Vigyázz, teljes filmek a bejegyzésben!

 


E filmek közös jellemzője, hogy nem egyszerűen a zenével foglalkoznak, hanem megmutatják, hogy bizony a zenész is ember. Közös jellemzőjük tehát -kevés kivételtől eltekintve- például a turnézással járó fáradtság és fásultság szebbnél szebb képek révén történő ábrázolása. A pillanat, ahogy Frank Black pucér felsőtesttel, nőinek is beillő melleire húzza a takarót a turnébuszban, egyszerűen megfizethetetlen. Következzenek tehát a kedvenc zenekaros dokufilmjeink, mindenféle sorrendiség nélkül.

 

louQUIETloud.pngloudQUIETloud - A film about the Pixies (Steven Cantor, Matthew Galkin, 2004)



Hangos, csendes, hangos, de leginkább mégiscsak csendes - az egyik legnagyobb hatású zenekar baromi jó számokat dobott össze, a magánéletben mégsem ők a legösszeszokottabb csapat. Csúnya veszekedésekkel tarkított felbomlásuk után (melynek során állítólag Black még egy basszusgitárt is hozzávágott Kim Dealhez) 2004-ben félretéve régi sérelmeiket visszatértek a deszkákra, mert időközben sokkal sikeresebbek lettek, mint valaha voltak. Veszekedések már nincsenek, annál mindenki öregebb, de igaza van Deal nővérének, amikor megjegyzi: "Ti négyen kommunikáltok a világon a legrosszabban". Joey Santiago legszívesebben a családjával lenne, Kim kívánságára nem lehet alkohol a backstageben, nehogy visszaessen, Frank Black meg hiába ír dalokat már húsz éve, mindenki csak a Pixies miatt szereti, ráadásul David Lovering sem lett olyan menő bűvész, hogy ne kelljen drogoznia mellette a boldogsághoz. A film teljes egészében itt, angolul tudók előnyben:





meetingpeopleiseasy.pngMeeting People is Easy (Grant Gee, 1998)



A Radioheadnek annyira bejött az élet az OK Computer albummal, hogy széles e világon istenként tekintett rá a koncertre járó közönség és a kritika egyaránt. Miközben pedig mindenki őket akarta, a fél zenekar, Thom Yorke-al az élen majdnem idegösszeroppanást kapott a folyamatos megfelelési kényszertől, mondván: emberekkel találkozni mégsem olyan egyszerű. Beszédes pillanat, amikor Yorke a koncert után egy nyitott borosüveggel a kezében próbál felcaplatni a backstagebe, és egy biztonsági őr nagy hévvel próbálja megakadályozni ebben, nem tudván, hogy az aktuális zenekar énekeséről van szó. A Meeting People is Easy nem egyszerűen a rajongóknak szánt csemege, hanem önmagában is megálló művészi alkotás, megtekintése pedig súlyos letargiát okozhat. Azért mi idepakoljuk, teljes egészében:





heima.pngHeima (Dean De Blois, 2007)

 


A Sigur Rós elszállós post-rockjához tökéletesen illenek Izland ködös, hegyes, vadregényes, és főképp melankólikus tájai. A film egy 2006-os turnét örökít meg, melyet a zenekar világkörüli turnéjáról hazatérve tartott (a heima szó jelentése otthon/haza). Csodás természeti képek váltakoznak az előadásaikban vizuálisan is igen erős együttesről a legkülönfélébb helyszíneken készült családias hangulatú koncertfelvételekkel. A kedvencünk persze a turné utolsó állomása, melyet anno élőben közvetített az izlandi televízió, no és ekkor esett meg, hogy az énekes, Jónsi nagymamája az utolsó szám kaotikus zúzdája és fényorkánja közepette azt hitte, hogy elromlott a tévéje. A film élvezetéhez egyébként nem kell szeretni a Sigur Rós zenéjét, aki szereti a gyönyörűen fényképezett tájakat és embereket, az szeretni fogja, mert e film igazi eye-candy.





101.png101 (David Dawkins, Chris Hegedus, D. A. Pennebaker, 1989)

 


101 még gombócból is sok, nemhogy koncertből, pedig ennyit nyomott le '88-'89-ben az akkor karrierjének csúcspontján lévő Depeche Mode egy világkörüli turné keretében, melynek utolsó koncertjéről, és az odáig vezető útról szól a film, mely egyben zseniális kordokumentum is. Nagyon durva nyolcvanas évek sérók, bőrkabátok és láncok, fekete cuccok és szakadt farmerok, meg persze dauerolt tincsek minden mennyiségben. A zenekar tagjain kívül egy csapat fiatal rajongót is nyomon követhetünk, akik elég szerencsések voltak ahhoz, hogy találkozhassanak kedvenceikkel. Film is, koncert is, az elejétől a végéig:





dontlookback.pngDon't Look Back (D. A. Pennebaker, 1967)

 


A 101 elkészítésében is oroszlánrészt vállaló D. A. Pennebaker ikonikus filmje Bob Dylan angliai turnéjáról a '60-as évekből. Költészet és rockzene találkozása a filmművészet lehetőségeivel, amit az alább mellékelt jelenet is alátámaszt, mely önálló klipként is ismerős lehet sokaknak. Figyelmesebbek a háttérben kiszúrhatják Allen Ginsberget, de sorolni is nehéz lenne, hányan fordulnak még a filmben a kor jelentős alakjai közül.





A bejegyzés trackback címe:

https://spoiler.blog.hu/api/trackback/id/tr474759581

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

                       A film, meg a vége!