Az Argo-akció (Argo, 2012) - Spoiler

northpark_sidebar.png

antimetal.png

muszlimcsajok_1.png

Az Argo-akció (Argo, 2012)

argo.pngBen Affleck alászáll a trapéznadrág, az arcszőrzet, és a változatos nemzetközi konfliktusok világába, hogy aztán megistenülve térjen vissza onnan - a '70-es és '80-as évek fordulóján játszódó Argo-akció című legújabb rendezését az egekig magasztalják a kritikusok, szerintünk pedig tisztességes iparosmunka, melynek kedvéért simán érdemes lesz majd ébren maradni, ha egyszer műsorra tűzi a TV2/RTL Klub az éjszakai sávban. Azt mondják, kijátszani a "based on a true story" kártyát már eleve fél siker, no, és jelen film storyja tökéletes példája annak, melyre röhögve rálegyintenénk, bajszunk alatt a realitásérzékről és a hitelesség teljes hiányáról morogva, ha közben nem volnánk tudatában annak, hogy ezt az egész abszurd helyzetet az élet, meg a CIA írta. Mert ez itt a lényeg, kérem szépen.



Amikor a kutya csóválja

 


Van-e annál nagyobb szívás, mikor hosszas tanulmányok és tudatos karriertervezés eredményeként az ember beverekszi magát a diplomácia világába, és amikor végre kiküldetésbe mehet, akkor pont Iránba irányítják. Van. Történetesen az, ha ott közben forradalom tör ki, és annak vezetője (jelesül a Khomeini ajatollah) gyűlöli az országodat. Ebbe a jókora adag lócitromba tenyereltek bele 1979 novemberében az USA iráni nagykövetségének dolgozói, akik egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy az intézményt elfoglalja a felpaprikázott tömeg. Az ügyet hosszas (444 napos) túszdráma és diplomáciai huzavona követte, de voltak néhányan, akik úgy döntöttek, nem az iratmegsemmisítő megnyugtató zúgását hallgatva szeretnék eltölteni utolsó szabad perceiket, és még a forradalmi erők érkezése előtt megléptek a követségről (hova máshova, mint a kanadai kirendeltségre). Ha ez most egy szokásos hollywoodi nyák lenne, akkor valahova ide kellene kiírni, hogy "Ez a film az ő történetük...". A probléma tehát adott: a hat fickót ki kell menekíteni az országból mielőtt hiányukat felfedeznék, és a nyomukra akadnának, ami jó eséllyel egyben a halálukat is jelentené. Ehhez már csak egy nagyszabású haditervet kell kieszelni, amolyan igazi kémakciót fedőnévvel, hamis személyazonosságokkal és egy hihető fedősztorival. Nos, ez utóbbinak szakértője Ben Affleck, aki ugyanakkor nincs túl jóban a feleségével, és a borotvával (előbbi infó voltaképpen csak annyiban játszik szerepet a filmben, hogy némileg árnyalja és emberközelibbé teszi az általa játszott Tony Mendez karakterét, de amúgy nem sokat tesz hozzá a sztorihoz). Ezek alapján a film egy pozitív előjelű Amikor a farok csóválja-utánzatnak tűnik: a CIA ezúttal is mesterkedik, és összekalapál egy hatalmas színjátékot ország-világ szeme láttára, csak most éppenséggel a jó ügy érdekében teszi mindezt. És azt hiszem, nem árulok el nagy titkot (különösen annak fényében nem, hogy jelen történet részletei közismertek, mióta Clinton elnök feloldotta azokat a titkosítás alól): mind a hatan megmenekültek.


A tökéletes trükk


Tony Mendez világmegváltó terve a következő: tető alá kell hozni egy kamu filmforgatást egy Csillagok háborúja-szerű sci-fihez, melyhez sivatagos helyszínek kellenek. Ehhez szükség van egy nem létező produkciós cégre ("Studio Six"), ismert nevekre (John Chambers maszkmester a Majmok bolygójából), egy forgatókönyvre (ez lesz az Argo című munka, melyet egy Lord of Light című regény alapján írtak), aztán a film hírét be kell adni a sajtónak, hogy ha az irániak lecsekkolják a neten utánanéznek, elhiggyék, hogy ez mind igaz. A terv részletes kidolgozását követően maga a szabadító akció a következőképpen zajlott a valóságban: Tony Mendez elutazott Iránba, felkészítette honfitársait a szerepeikre, majd hamis papírokkal kisétált velük a repülőtérre, ahol gond nélkül becsekkoltak egy zürichi járatra. Az alaphelyzet tehát (a kamu forgatás kiötlése) elég érdekes egy jó filmhez, de az azt követő események már nem tartogatnak James Bond-filmbe illő izgalmakat. Fel kellett hát dobni valamiképp ezt az egészet, és Ben Affleck (valamint a forgatókönyvet jegyző Chris Terrio) becsületére legyen mondva, az esetek többségében ez sikerült is, hol jobban, hol kissé nyögvenyelősen, az összkép mindenesetre egy, az átlagos hollywoodi felhozatalnál mindenképp érdekesebb alkotás lett. A trükk mindössze annyi, hogy szokásos filmes paneleket kell beemelni a történetbe, de csak módjával, anélkül, hogy csúcsra járatnánk őket. Ilyen elem például a hat menekült azon tagja, aki természetesen nem bízik meg Mendezben (minden filmben van egy ilyen "És mikor egyeztünk meg, hogy te leszel a főnök?" típusú karakter), aki aztán beadja a derekát, sőt, a végén egy kiadós szófosással megmenti a csapatot. Ennél jóval mesterkéltebb, hovatovább gagyi kísérlet a feszültség fokozására az a jelenet, melyben az irániak épp arra készülnek, hogy telefonon lecsekkolják a filmet gyártó stúdiót. Miközben a reptéren a katonák már tárcsázzák a cég számát, a Chamberst alakító John Goodman és a film producere, Alan Arkin egy stúdióudvaron vitatkoznak egy asszisztenssel, aki az éppen zajló forgatás miatt nem akarja őket átengedni, miközben nem messze tőlük csörög a telefon. Aztán valahol a negyedik csörgés magasságában egy legyintéssel elintézik a fontoskodó kollégát, hogy simán átsétáljanak egy jeleneten a telefonig. Hogy ezt miért nem tették meg azonnal, pláne annak tudatában, hogy hét ember élete múlik a hívás fogadásán, az nyilvánvaló: mert akkor ez egy nagyon hiteles, ámde halálosan unalmas film lett volna. Eltekintve azonban a kisebb túlzásoktól, és a némiképp szentimentálisra sikeredett befejezéstől (Mendez megöleli a feleségét a házuk előtt állva, miközben mögöttük leng az amerikai zászló) az Argo-akció egy visszafogott, stílusos példája annak, miként lehet egy történetet a figyelem folyamatos fenntartása mellett érdekesen elmesélni úgy, hogy közben mégsem tolják az arcunkba a nagy igazságot. Mert az egyébként nincs: a követség többi foglyát, igaz, jóval hosszabb idő után ugyanúgy épségben szabadon engedték, amennyiben tehát a hat diplomata hagyja, hogy őket is túszul ejtsék, megspóroltak volna némi idegeskedést. Igaz, abból már végképp csak szar filmet lehetett volna csinálni.

*Bónusz: Ben Affleck rendezői debütálása egyébként 1993-ban történt egy igazán csapnivaló rövidfilmmel. Itt írtunk róla egy kis "kedvcsinálót", és persze a komplett filmet is megtekintheti, akit érdekel, miből lett a cserebogár.



A bejegyzés trackback címe:

https://spoiler.blog.hu/api/trackback/id/tr674897842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

                       A film, meg a vége!