Verhoeven 1990-es klasszikusa után megtekintve joggal hagyja el a mozi sorait hiányérzettel vegyes sajnálattal az ember - ez az a bizonyos "ez egy jó film is lehetett volna" érzés. Talán egy nem várt csavar, talán az elénk táruló jövőbeli világ mélyebb bemutatása, esetleg a női karakterek jobb kidolgozása segíthetett volna (nem is beszélve egy rendes castingról, ahol nem a csapnivalóan tehetségtelen feleségének adja a rendező az egyik legfontosabb szerepet - ti. Kate Beckinsale-nek, aki amúgy ki a f***om?) Hauser üdvöskéje ezúttal nem más, mint az a Jessica Biel, aki annak idején a fölöttébb irritáló Hetedik mennyország nevű sorozatban kezdte, ami pontosan megtestesíti azt, amiért a magamfajta neoliberális csökevény utálja a bigott keresztényeket).

Ezúttal nem a Mars él elnyomásban, hanem Ausztrália (gondolták az is csak egy sivatag), a tehetősebb népek pedig Európa nyugati felén zsúfolódtak össze, minden más hely lakatlan. A kettő között egy hatalmas alagúton kell közlekedni (gyk. "átesni"), és ez a Földet 17 perc alatt átszelő metrójárat talán az egyetlen eredeti ötlet a filmben (ráadásul még abszurditásában is valószínűbb, hogy egyszer megépítik, mint mondjuk a 4-es metrót). Viszont hősünk, a robotokat építő melós képe elég bénára sikerült. A Schwarzi-féle izzadtságszagú munkásember, aki ki akar szakadni a valóságból egy emlék-nyaralás segítségével sokkal hitelesebb volt. Ugye senki nem hiszi, hogy ha képesek lennénk rendvédelmi funkciót kellő alapossággal ellátni képes humanoid robotokat gyártani, akkor azokat emberek csavaroznák össze a szalag mellett.

A film alcíme nyugodtan lehetne "Nagy rohanás" is, mert onnantól kezdve, hogy szegény Hauser elcaplat a Rekall céghez, a film egy non-stop menekülés és darálás, ami úgy öt percig vicces is, de a harmincadik  környékén már azt hittem, epilepsziás rohamot kapok. Mindeközben épp a lényeges elemek sikkadnak el - teljesen kihagyták például az eredeti film mutánsait, akik az elnyomó hatalom szimbólumai voltak, itt viszont csak bárgyú birkák vannak, akik önként és dalolva mennek a vágóhídra (arról nem is beszélve, hogy ha itt nincsenek mutánsok, akkor viszont minek kellett egy teljesen indokolatlan jelenet erejéig beletenni a hárommellű csajt?). A legfőbb ellenséget, a gyűlölt Cohaagent ezúttal Bryan Cranston alakítja, és aki valaha látott akár egy epizódot is a meglehetősen gusztustalan Már megint Malcolm című (állítólag) komédiasorozatból, az soha az életben nem fogja komolyan venni a főfasz szerepében az ott szerencsétlen idióta apát alakító színészt (kár érte amúgy, mert jól láthatóan igyekszik).

A látványvilág egy nagy massza, amit atavisztikus módon gyúrtak egybe más filmekből: a Szárnyas fejvadász cyberpunk chinatownja köszön vissza például a neonreklámok és átlátszó nylon-esernyők alatt szorongó embertömeggel. A Mátrixra hajazó megoldásokat igyekeztek elkerülni az akciójelenetekben, de azért a biztonság kedvéért raktak bele lassítva lövöldözést: az eu-ausztrália metrójáraton ugyanis a bolygó közepén történő áthaladáskor egy darabig megszűnik a gravitáció (ami ugye a fizika szerint baromság, de mindegy), no és persze ebben a súlytalanságban lebegve kell lövöldözni lefele az ellent. Még jó, hogy melósunk minden reggel ezzel jár a gyárba, így őt nem éri meglepetés.

Míg az eredeti filmben Sharon Stone nem annyira lényeges szereplő - kb. a film felénél meg is hal -, addig itt egybegyúrták Hauser kamufeleségének és a  Hausert üldöző team főnökének karakterét, egyszóval Kate Beckinsale lett a kitartó üldöző, kb. az egész filmen keresztül ütik-vágják-rúgják-felrobbantják egymást, de valahogy mindent túlél. Persze egy Schwarzenegger-féle Hauser mellett egy ilyen egyszálbelű modell-lányka három percig sem maradt volna életben (mint ahogy nem is maradt anno), és nem csak azért, mert nő, hanem mert végtelenül lapos. Nincs motivációja arra, amit tesz, mégis megszállottan üldözi hősünket, ráadásul miközben igazi karrierista dögnek tűnik, rendre megszegi a parancsokat is, vagy ha éppen nem, akkor is morog fölötte egy sort.

Ja, és az elmaradhatatlan spoiler: az ausztráliába a metróval átmasírozó katonák és robotok terve nem sikerül, mert lerobbantják azokat a kis kampókat, amikkel a járat "kikötni" szokott, így az egész sereg dolgavégezetlenül hullik vissza az alagútba. Mondjuk azt nem értem, hogy ha mindössze ennyit kellett tenni annak érdekében, hogy megakadályozzák az inváziót, akkor Ausztrália lakosai miért inkább a menekülést választották, hiszen kb. három bombára és a telepítésükhöz szükséges öt percre lett volna szükség ahhoz, hogy az anyjába küldjék vissza Cohaagent. Ami minket illet, mi maradunk a régi változat mellett.