Drapp vászonnadrág repül a sivatagban. Földet ér, majd egy lakókocsi hajt át rajta. A sofőrön gázmaszk és alsónadrág, semmi más. Az anyósülésen még egy maszkos alak, hátul kettőt a padlón előre-hátra visz a lendület. A kocsi nekihajt egy nagyobb bokornak, a sofőr kiszáll, sziréna vijjog, egyre hangosabb. A férfi visszaugrik az autóba egy kameráért és egy fegyverért. Könnyekkel küszködve búcsúzik a családtól, majd kiáll az útra, úgy, alsógatyában, és fegyvert szegez – jöjjön, aminek jönnie kell.
2008-ban így indult a Breaking Bad. A férfit Walter Hartwell White-nak hívták. Így indult egy hosszú és lebilincselő út. Múlt hét hétfő óta (magyar idő szerint) már azt is tudjuk, hogy ért véget a széria, amit már jó ideje a legnagyobbakkal (pl. Maffiózók, Drót) emlegetnek egy lapon.
Vince Gilligan, a sorozat ötletgazdája azt kívánta elmesélni, hogyan válik Mr. Chips a Sebhelyesarcúvá (Mr. Chips kilétét illetően lásd ezt a filmet). Ahogy a főhős is mondja, a kémia a változás. Az ő változásának is, mint a legtöbb kémiai reakciónak, van katalizátora – a rák. Walter rákos, úgyhogy kitalálja, hogy a hátralévő időben megteremti az alaptőkét a családnak egy kényelmes élethez, méghozzá úgy, hogy titokban kábítószert főz. Ebben pedig annyira jó lesz, mint senki más, megszületik Heisenberg, a bűnöző alteregó, aki magára vonja a helyi terjesztők és a kábítószerosztály figyelmét is, utóbbinál ráadásul nem más, mint a saját sógora kezd el utána nyomozni.
Érezhető, hogy már az alapfelállásban is volt potenciál, de nagyon kevesen gondolhatták, hogy a Breaking Bad végül oda jut, ahová, értsük ezt akár a történet, akár a karakterek szempontjából. A konzekvens történetben folyamatosan nőtt a gyártott kábítószer mennyisége, a pénz, a veszély, a hullák száma. A kisrealista kiinduláshoz gyönyörűen, szervesen épültek hozzá a ponyvás elemek úgy, hogy közben semmit sem vesztett komolyságából, minden cselekedetnek, sokszor a legjelentéktelenebbnek is (súlyos) következménye volt. Erősen kétlem, hogy a negyedik évad utolsó részeit bárki apróbb szívritmuszavarok nélkül nézte végig. A Breaking Bad lelke mégsem (csak) a karfaszaggató izgalmak, hanem az „út” – a széria Walter története, akinek a gátjait elmossa a rák, és szépen fokozatosan fakulnak el benne az alapvető morális-erkölcsi szabályok. Az első évad szerencsétlen, szánni való figurája az utolsó évad első felének végére drogcézárrá válik, aki az üzlet érdekében már semmitől sem riad vissza. Most persze egyszerűsítettem, nem ilyen fekete-fehér ez az „átalakulás”. Olyan komplex, fokozatos és részletgazdag karakterépítést láttunk, amihez egyszerűen kevés egy film, 62, közel egy órás részben viszont pompásan véghezvihető. Az egészhez persze kellett egyrészt Gilligan koncepciózussága, aki már láthatóan az elejétől tudta hová szeretné elvinni főhősét, másrészt pedig Bryan Cranston és Aaron Paul. Az eddig a legtöbbek számára csak a Malcolm in the middle (magyarul Már megint Malcolm néven futott) című sitcomból ismert Cranston élete szerepe White, és ennek megfelelően amit nyújt, az valami elképesztő. Megjelenése, hanghordozása, minden apró rezdülése hiteles és tanítani való, legyen akár unatkozó diákokat oktató kémiatanár, vagy rezignált drogbáró. Semmiben sem marad el mögötte a Walter ellenpárját jelentő egykori tanítvány, Jesse szerepében Aaron Paul. Az ő karaktere Walterrel nagyjából ellentétes utat jár be, és a sorozat vége felé a nézők szimpátiája sokkal inkább felé fordul.
A sorozatnak a mellékszereplő-gárdája is válogatott, gondoljunk csak például Giancarlo Espositora Gus Fringként, aki az utóbbi évek egyik meghatározó főgonosz figurájává vált. A színészek mellett amit még mindenképpen fontos kiemelni: a fényképezés. A Breaking Bad az egyik legszebben fényképezett sorozat is az elmúlt évekből, tele fantasztikus beállításokkal, nagytotálokkal (ld. például Mike halálának képsorait, vagy a sivatagi jeleneteket).
Múlt hét óta azt is tudjuk, hogy a sorozatot elegánsan, kereken zárták le. Megjelent mindenki, aki még életben van, és megválaszoltatott minden kérdés. Ahogy a szériában végig, mindenki megkapta a magáét a bűneiért. Walt is, igaz már két résszel korábban. Az utolsó rész visszatérése már a szálak elvarrásáról szól, és ez nemcsak a nácikat vagy Lydiát jelenti – Walt annyi önámítás, hamis önigazolás után tisztán látja magát, azt, amit tett és okozott. Megteszi, amit kell, a végén pedig ott áll az életművét jelentő fémtartályok között. És talán mosolyog egy utolsót. It was a hell of a ride.
Íme egy rajongói videó, ami hét percben foglalja össze a sorozat legjelentősebb mozzanatait:
Itt pedig a Filmvilág a sorozat szereplőinek első és utolsó pillanatait párhuzamba állító remek gyűjteménye.