Quentin Tarantino legújabb mozijáról kell véres kritikát ejtenünk, ha már egyszer ő sem szűkölködött az arcunkba fröcskölni több kádnyi művért. Le kell szögezni, mint bárgyú filmnéző imádtam ezt a filmet. Miért? Mert fel sem tűnt, hogy két óra negyven percig húzták az agyamat, holott szinte minden mozzanat matekos metál pontossággal kiszámítható volt. Amíg leülepedett bennem a film iránti elfogult szeretetem, másnapra már a habzó szájú kritikus munkálkodott bennem, mert utólag belegondolva mindenki agyon volt hájpolva a premier előtt, de utána meg aztán pláne, holott se nem Christoph Waltz, de még DiCaprio sem volt az a hű de nagy karakter, akik miatt a film után kapásból kitéptem volna a szemem, hogy ennél az alakításnál soha jobbat ne lássak. 

Maga Quentin Tarantino is megmondta, hogy ezt tartja leggyatrább művének, de ezt elnézhetjük neki azért, mert egyrészt kik vagyunk mi őhozzá képest, másrészt meg azért, mert a spagettiwestern műfajban nem könnyű bravúrt alkotni. Na meg ott van az 1966-os eredeti Django, szóval ezt a filmet úgy érdemes felfogni, mint egy jó mélyre sikerült meghajlást a műfaj előtt. Ellenberger a forgatókönyv kapott egy nagy szakmai csókos puszedlit, egy Golden Globe díj jegyében, ami lássuk be, nem annyira érthető. De nem a fejétől bűzlik a hal. Tarantino most sem adott ki szar munkát a kezei közül, díjazni azonban nem kellett volna a  Django elszabadul című filmért. Nem tudom hogyan kell kinéznie egy forgatókönyvnek, de jelen esetünkben nem érzem úgy, hogy mindenre elég idő lett volna hagyva, mert a semmiből lett egy mesterlövész Django, a vérprofinak eladott, de leginkább csak egy jópofizó Doktor Schultz karaktere is teljesen semmitmondó volt, amit leginkább Calvin Candie hugyozott ketté, de még közel sem a jó értelemben. Ellenben Stephen, azaz Samuel L. Jackson karakteréről senki sem szólt, hogy mennyire viszi a prímet és mintha még a Kígyók a fedélzeten című filmben nyújtott teljesítményénél is jobb lenne itt.

Django Freeman, azaz Jamie Foxx. Azt mondják jól alakított a filmben. Hol? Mikor? Egy jelenetre emlékszem, ami fasza volt, ami miatt Doktor King Schultz is jelentős volt, amikor a tábortűz mellett elhangzik Brünhilda története. Ahogy Django ringatózik és gyermeki áhítattal hallgatja a szakállas mesélőt. Azt a jelentet megvettem, de a többi az csak olyan amilyen, különös színészi játékot nem igényel. Faarcal ülni és italozni nem művészet, ahogy amúgy is meglévő német akcentussal vigyorogni és bájcsevegni sem. (Nekem ne. Én már jelentkeztem a színművészetire. Tudom miről beszélek.)

Doktor King Schultz, azaz Christoph Waltz. Profi fejvadász? Hóóógyne. De leszámítva a már leírt kis jelenetet, nem nagyon látom értelmét sem az ő karakterének, sem pedig személyének istenítésével. Jól szájbarágta Brünhilda történetét. Brávó, szép volt, köszönjük, most már értjük a párhuzamot tanár úr. Megtanította Djangot valamire? Nem. Django úgy lőtte szarrá a hóembert a téli gyakorlatozás közben, mintha az anyatejjel szívta volna magába a céllövészetet. doktor Schultz is mondja, hogy igazi őstehetség. Ezen túl megmondja neki, hogy ha szerepet játszanak, akkor soha sem lépnek ki a szerepből, ellenben ő többször is kétszemélyes konzíliumra hívja Djangot, hogy kicsit vegyen vissza az arcból, mert különben megmurdelnek mind a ketten. Szóval? Tényleg jó volt ő bármire is? Ja, persze. Hogy az elején kiszabadítsa Djangot. Ennyi, szevasz, kapáld el magad haver. 

Calvin Candie, azaz Leonardo DiCaprio. Miért is kell tőle beszarva lenni? Előzetes érdeklődésem alapján sokkal több szereplést vártam volna ettől a karaktertől, de minimum több gonoszságot. Azt hittem, hogy feltűnése pillanatában lerí róla, hogy ő a legnagyobb vérg#xi a világon és még szólni is csak írásos engedéllyel lehet hozzá. Ámbátor ő is csak egy sunyi kis pöcs, aki történetesen komázza a mandingo harcot meg a pénzt. Továbbá nem is a legnagyobb, hanem csak a negyedik legnagyobb gyapotültetvénye van az államban. Most akkor tényleg, ki is ő valójában? Egy nímand. Aláírom, mert az én aláírásom baszott sokat ér a szakmában, hogy DiCaprio alakítása zseniális, hozza a karaktert, ahogy illik, de ezért még szép, hogy nem jelölték Oscárra. Ha több szerepet kap, ha az általa megformált karakter gonoszabb, ha van különösebb értelme, hogy benne van ebben a filmben, akkor azt mondom, dobjon már neki az Akadémia egy csontot, kapja meg azt az aranyszobrot, de így még jó, hogy ne. Plusz onnantól már nem is volt hiteles, hogy amikor fény derül az átverésre egyből becsicskul és a masszív példastatuálás helyett inkább megelégszik a pénzzel. Egy gonosz, az legyen gonosz, ne csak kapzsi és mohó. 

Stephen a komornyik, azaz Samuel L. Jackson. Na, az ő karakteréről nem szólt senki, pedig aztán ha valaki, akkor ő sunyi kis vénember volt. Nem véletlenül ő lett kinyírva a film legvégén. Igazából nem is tudok mit mondani róla, mert egyszerűen jó nézni és egyedül az ő karakterében nem találtam kivetnivalót.

Broomhilda, azaz Brünhilda, azaz Kerry Washington. Nos, csak a neve miatt volt érdekes az ő filmbéli létezése, mert amúgy egy emberi érzelmet nem láttam Django arcán, ha a nőre nézett. Ez persze betudható a rabszolgaság alatt megedzett kemény férfiszívnek, mely nem enged ki érzelmeket. A színésznő elejtett két könnycseppje is faszán ott volt a szeren, amire nyilván mindenki gúvadt szemekkel figyelt.