Azoknak, akik sietnek, kezdjük egyből a három legfontosabb ténnyel a Robotzsaru-remaket illetően:

1. A Robotzsaru a Bing-et használja keresésre, amikor a múltjáról szóló cikkek után kutat!

2. A jövőben Detroit nem egy elnéptelenedett pusztuló trágyadomb, hanem egy sima fejlett nagyváros.

3. Elég vicces soundtrack: a film végén például az I Fought The Law megy a The Clash-től.

Először is szögezzük le: bár nyilván sosem lesz olyan jó, mint a klasszikus eredeti, ez a Robotzsaru verzió messze jobb, mint amire számítottunk, vagy mint a legtöbb remake és/vagy sci-fi az utóbbi időkből. Pedig bőven vannak hibái, de valljuk be, hogy az eredetinek is akadtak bőséggel. Gyerekkoromban kifejezetten nem szerettem a Robotzsarut. Alapvetően ódzkodtam mindenféle szuperhősös történettől (ezeket ma sem állhatom, olyannyira, hogy amikor megláttam az új X-Men film reklámját a Robotzsaru előtt, és kiderült számomra, hogy a címe A jövendő múlt napjai lesz, hangosan röhögtem), és egy gépies hangon beszélő, gagyi bádogdobozba préselt figura, aki gyök kettővel megy, nem győzött meg igazán. A minimalista, néha már tévéfilmbe illő látványvilágot időnként indokolatlan erőszak ellensúlyozta (emlékszem, attól napokig rosszul voltam, ahogy Alex Murphynek egyetlen jól irányzott lövéstől leszakad a karja). Verhoeven személyiége néha talán túlságosan is átszűrődött ezen a filmen (gondoljunk csak a női szereplők sokak által emlegetett hiányára), és José Padilha rendező nagyon jól tette, hogy nem próbálta e jellegzetes megoldásokat és látásmódot másolni. Persze így is vannak az eredeti hangulatot atavisztikusan megidéző elemek, de mégsem érezzük a kínos másolási kényszert.

+ A '87-es verzió is zsúfolásig volt a fogyasztói társadalmat kritizáló elemekkel, a tévé agymosó hatásának példázataival, és az új verzió egyik legjobban sikerült része ugyancsak az a fiktív tévéműsor, melyet Samuel L. Jackson vezet. Michael Keaton kitűnően hozza a gátlástalan cégvezetőt, akihez hasonló méretű seggfej talán csak Steve Jobs lehetett. És persze a robotzsarut megalkotó orvost alakító Gary Oldman-t is ki kell emelni, aki gyakorlatilag bármilyen szerepben tökéletes. Az akciójelenetek sincsenek túltolva - aki arra számít, hogy majd egy jó kis cgi-orgiát, és non-stop darálást fog látni, az csalódni fog, a jeleneteknek ugyanis egészen kis hányadát teszik ki ezek, és a robotzsaru akkor sem áll mindig a helyzet magaslatán, és nem érezzük elpusztíthatatlannak.

- Azért ennek a feldolgozásnak is megvannak a maga gyerekbetegségei. A jellegzetes detroiti rendőrautó helyett a robotzsaru motorral száguldozik, talán indokolatlanul sokat is. Tekintve, hogy rá van kötve a világ összes adatbázisára, és a térfigyelő kamerák képét is látja (nem ám ilyen gagyi, szemcsés vackok, mint egy átlag pesti abc-ben, hanem full hd cuccok, amin bárki arca tökéletesen kivehető), így bárkit elkap, és letartóztat percek alatt. Összességében olyan benomásunk van, mintha Dredd bíró magáévá tette volna a terminátort, és a Robotzsaru lenne a közös gyerekük. De a legnagyobb hiba talán a nagy finálé, amikor egyáltalán nem derül ki, hogy miként volt képes Murphy fegyvert emelni az OmniCorp vállalat főnökére annak ellenére, hogy mint gép ezzel ellentétes parancsot kapott. Akárhogy is, e kisebb bakik ellenére a film vége szépen el van varrva, és persze ettől még semmi akadálya, hogy a bádogember folytatásokban is megmutassa magát. Félreértés ne essék, szerintünk semmi szükség rá, de ha úgy alakulna, azért ezek után valószínűleg megnéznénk.