Három végzős gimis - politikailag teljesen korrektül kiválogatva, egy menő fekete, meg két fehér srác, béna-vagány egy-egy felállásban - egy partiról meglógva elmennek egy barlanghoz meztelen csigát simogatni, de még a nyílméreg békánál is sokkal durvább dolgot találnak. Jól…
Prometheus (Prometheus, 2012)
Lenyomtuk a Prometheus-t, amit lehet szidni, szeretni ízlés szerint, az azonban biztos, hogy legalább annyiból moziélmény, hogy véletlenül sem azt adja, amire számítana az ember. Itt van néhány spoiler a filmből, kattintás saját felelősségre. TOP SPOILER…
Holdfény királyság (Moonrise Kingdom, 2012)
Csontritkult panelek új dukkózással, kissé másképp. A főszerepben fantasztikus karakterű rókafiakkal. Romantikából építkező groteszk atmoszféra szépia képekbe ágyazott 60-as évekkel. Tim Burton elbújhat fakó pantomimbábúi mögé. Tehát adott egy fiú és egy hollónak…
Borotvaélen (Man on a Ledge, 2012)
Gyémántrablással felültetett, börtönből szabadult ex-zsaru egyensúlyozik egy 21. emeleti párkányon öngyilkossággal fenyegetőzve. A csavar az egészben, hogy ez csak figyelem elterelés, mert közben kétbalkezes öccse meg annak szupermodell kinézetű nője a szomszéd épületből…
John Carter (John Carter, 2012)
Nem is tudom, hogy hol kezdjem. Szóval. Adott egy polgárháborús veterán az 1860-as évek közepén, aki éppen indiánok és északi katonák elől szökik, hogy aranyat kereshessen, mikor is egy barlangban találja magát, ahol megjelenik valami földönkívüli, aki reflexből…
Az összes Walt Disney rajzfilm (1937-2012)
Kellemes jellemek kellemetlen helyzetben szenvednek. Valaki mindig, de szigorúan csak egy valaki (hisz a végén a segítőikről is kiderül,hogy jóakaratúak alapvetően) nagyon gonosz és a kellemes jellemeknek keresztbe tesz. Legyen az fóka, élő plüss maci, elefánt, kődarab, robot,…
Fogadom (The Vow, 2012)
Rachel McAdams kifejel a kocsijuk ablakán, ezért pont csak azt az utolsó öt évet felejti el, amióta a férjével él. A csávó tök idegen neki, viszont a rég faképnél hagyott famíliával megint lepajtizik, mert szerencsésen azt is elfelejtette, hogy a fater felpróbálta a…
Kétfejű cápa (2-Headed Shark Attack, 2012)
Carmen Electra méretes ikreihez (értsd: mellek) kétfejű cápa támadása dukál olyan minőségben, mintha Cousteau kapitány a lakótelepi kádamban próbálna meg a csikóhalak párzási szokásairól forgatni. Hőseink egy süllyedő atollon próbálnak valamit kiókumlálni a mutáns…
Kémes Hármas (This Means War, 2012)
Két CIA ügynök azon verseng, hogy ki dugja meg Reese Witherspoont. A végeredményt azért nem lehet utolsó pillanatig sem sejteni, mert teljesen alaptalan, hogy melyiket választja. De végül nem Tom Hardyval jön össze. Azért így mondom, mert a másik arc annyira jellegtelen, hogy nem…
Bosszúállók (The Avengers, 2012)
Loki nem gondolta át ezt a tervet. Szóval úgy képzelte, meghódítja a Földet egy random alien sereget vezetve. Persze azt sem ingyen kapta, a zálog... az élete. Na nem baj, magabiztosan fog neki a dolgoknak, ellopja a kimondhatatlan nevű tárgyat, ami majd jól ideteleportálja az…