Kollégánk megtekintette az elmúlt év legjobban várt sci-fijeit, és mint annyian, ő is csalódott. Rendhagyó dupla spoiler némi méltatlankodással vegyítve.
Lehet hogy csak én mászom falra a túlzásba vitt CGI-tól, de nekem mind a mai napig azért jön be (többek között) az eredeti Star Wars trilógia, mert retkesek benne az űrhajók, és tényleg elhiszed a Millenium Falconról, hogy ezeréves, és hogy mindjárt levedli a kasznit. A másik, amit szerettem a Csilihábiban és a korabeli tudományos-fantasztikusnak csúfolt filmekben, az az, hogy törekedtek arra, hogy sajátos mikrovilágot teremtsenek. Az új sci-fik megelégszenek azzal, hogy a hétköznapi környezetbe váratlanul benyomul egy földönkívüli létforma, és mindent felforgat, mindennek azonban azon kívül, hogy ülsz, és sóhajtozol a színesen robbanó és villogó parasztvakító izék tömkelegén, nem sok hatása van, holott láttunk már ebből a kategóriából is zseniális alkotást (lásd Spielberg szerethető E.T-jét, vagy Carpenter zsigerien nyomasztó A dolog című filmjét).
A Super 8 a bájos kezdés (filmbuzi kiskorúak megpróbálnak saját művet létrehozni, és ezért éjszaka is képesek elszökni otthonról) után akkor szaródik el először, amikor a srácok akaratlanul tanúi lesznek egy vonatbalesetnek, melynek során egy kb. 200 vagonból álló páncélozott katonai tehervonat legyalul egy, a sínekre nem is annyira véletlenül felhajtó dzsipet. A valóságban ugye ilyenkor az történik, hogy a vonat elkeni a síneken az ott tanyázó járművet, és gondtalanul zakatol tovább, esetleg kisiklik (értsd: letér a sínről, és max. az oldalára burul). A filmben ezzel szemben indul a bakterház (értsd:felrobban a francba), majd 5 perces CGI-tűzorkánt láthatunk, 50 méter magasra felrepülő, majd onnan helyzetidegen hanghatások kíséretében lángtengert hányva visszazuhanó vagonok, és az eszeveszettül rohangáló srácok képeivel. A kilométeres pusztítás után persze elszabadul a vagonokból valami dög, amit a katonaság/amcsi kormány titokban akart tartani, és elindul a városba ... na mit csinálni? kapaszkodjanak meg: fémet gyűjteni. Az egész nyamvadt film egy színesfémmániás marslakóról szól. De nem holmi szerethető törpéről, hanem egy panelház méretű pókszerű izéről, ami ennek ellenére észrevétlenül lopja ki az emberek szemét kocsijából a motorokat, meg a külvárosi otthonokból a mikrósütőket, és mindezt miért? Hát persze, hogy azért, hogy űrhajót építsen belőlük, ami sikerül is, és a végén hőseink könnyes szemmel nézik, amint ez a förmedvény elvitorlázik az űrben, igaz, hogy közben elpusztult az egész város, nem lesz majd hol lakni, nincs hova járatni a kölyköket, de ki nem szarja le, lényeg, hogy a gonosz katonaság jól megszívta.
"Gyűjtsd a vasat és a fémet, ezzel is a békét Vader!"
A Cowboys & Aliens alapötlete (harmadik típusú találkozások vadnyugati környezetbe helyezve) nem lenne rossz, sőt, Harrison Ford ezúttal is jól játszik, de a sztori kinyírja az egész filmet. Adott egy pasi, aki a pusztában ébred, karján egy fura izével, amit nem tud levenni, ellenben elszenesíteni jól tud vele különböző létformákat, akár háromméteres űrlényeket is, akik bár rohadt fejlettek, mégsem hordanak ruhát, és lasszószerű madzaggal fogdossák össze az embereket repülő izékről. Node, mi is a célja nem túl szimpatikus idegeneknek? Ezt figyeljék: aranyat bányásznak/keresnek, ahol csak érik. Azért utaztak millió fényéveket, hogy nemesfémet síboljanak az otthon maradt szüléknek, gyerekeknek, tudomisén milyen rokonaiknak, amely tevékenységükben aztán egy halom nyíllal hadonászó indián, egy csoport fogatlan útonálló, meg egy teljesen elvarratlan szálakon a földre szállt, és Olivia Wilde-ként testet öltött űrangyal vet véget. Összességében azt tanácsolhatnánk tehát a modern hollywoodi scifi apostolainak, hogy csináljanak inkább pornót, annak legalább értjük a célját.