Ez az a vasárnap, amikor az ember ránéz az órájára, aztán a tévére, és röpke fél perces értetlenkedés után jön rá, hogy még egy órával korábban van, és hogy ez a nap kb soha sem fog véget érni. Szerencse, hogy mára is van csemege a tévében.

16:40 - 18:30 Hull a pelyhes (RTL Klub) - Schwarzenegger, a 120 kg két lábon járó Sas-kabaré vicceskedik. Aranyos film.

20:05 - 21:55 50 első randi (TV2) - Snyeci maflás annak, aki nem szereti ezt a filmet. Még Rob Schneider is kulturáltan poénkodik. Na jó, ez nem igaz. 

21:55 - 23:45 Bean - Az igazi katasztrófafilm (Viasat3) - Az első pár perc belenyalintása után, nyugodtan átkapcsolhatunk a királyira.

22:15 - 0:15 Fegyvernepper (m1) - Kis töltény, kis pisztoly? Nem? Az van bőséggel. Asszony, gyerekek? Vagyogatnak. Tesóddal mi a helyzet? (Kínos csend) Törvénnyel hogy állsz? Érintethetetlen vagyok.

Bevezetés gyanánt dobálózzunk kicsit a számokkal. 23. James Bond mozi, 3. Daniel Craig által névjelzett alkotás, (nem az) 1. olyan sztori, ami nem Ian Fleming tollából származik. És végül de nem utolsó sorban, 50 éves a James Bond kultusz. - Írtunk is erről nemrég. - A Skyfall azonban úgy hozza a megszokott stílusjegyeket, mint az újítás erejét is.  Hibátlanul. Miről beszélek? Arról a mércéről, amit ezzel a J.B. mozival iszonyat magasra sikerült feltenni. 

Kritikusan a filmről.

Az alábbi filmet nem rendezték, hanem komponálták. A James Bond mozik sosem voltak azok a klasszikus értelemben vett akciófilmek, hisz főhősünknek különösen aberrált, pszichopata, hatalommániás, megalomániás, komplexusban gazdag és persze milliomos-milliárdos főgonoszokkal kellett élet-halál meccset vívnia, mindezt úgy, hogy közben jusson idő a suna mustrára, no meg némi gamblingre. Nem egyszerű szakma az MI6 porszívó ügynökösködés. Most sincs ez másként. Az előzetesek alapján féltem, hogy szar lesz a főgonosz, merthogy hogy nézel ki ember mán, de Javier Bardem egyszerűen félelmetesen zseniálisan adja azt, amit adnia kell egy ilyen karakternek. 

Daniel Craig továbbra is az a Bond, akire szüksége van a seggét bágyadtan meresztő nézőnek. Kemény, elegáns, beszólogat és úgy ki van baszva izomzatilag, hogy ejha. Az előzetesekből lehet tudni, hogy James Bond kicsit otthagyja a fogát egy bevetésen, lelövik, 200 métert zuhan egy folyóba, és mert a jóból sosem elég, meg a baj is sógorostul jön ugye, egy laza vízesés is ad a testinek tisztességgel. Ekkor elmorzsoltam egy könnycseppet, bár tudtam, hogy ez a halál nem örökre szól, de utána jött az Adele közreműködésében előadott Skyfall opening. És konkrétan 143 percig elfelejtettem pislogni. A következők miatt.

Vasárnap van, szóval irány a tévé készülék elé való ülés!

12:05 - 13:05 Tuti gimi (RTL Klub) A megszokás hatalma ugyebár.

13:05 - 14:05 Gossip girl - A Pletykafészek (RTL Klub) Mert még mindig az asszony kedvében jár(ká)lunk.

14:05 - 15:55 Háry János (M1) Némi kultúra, meg igényesség is akadjon a petyhüdt, vasárnapi seggnövesztésre.

A '90-es évek Walt Disney-n már túlesett csemetéi (akár jómagam) a kábeltévés középkorban ráleltek a külhoni nyelven cseverésző, mégis roppant szórakoztató rajfilmkarakterek Mekkájára, nevezetesen a Cartoon Network-re. Hány és hány önfeledt láblógatásba merült - a játéktól tehermentesített - délutánon át váltak bálványainkká a lazán felskiccelt karakterek? S hogy rajongott animációs figuráink felett ki bábáskodott oly sok éven át? Hát Gennagyij Tartakovszkij.

(Fotó: IMDb)

Oroszországban született kartonmágusunk, mint sokan mások Kelet-Európa ölelésétől fuldokolva családostul kereste az ígéret földjét, így került Amerikába. Nehéz gyermekkora s apja halálából fakadó korai felnőtté válása inspirálta, hogy mielőbb karizmatikus karriert fusson be, és az élet csalafinta módon az animáció holdudvarába sodorta. Előbb a Chicagói Columbia Egyetemen tanult animátornak, majd néhány apró botladozás után felvették a California Institue of the Arts-hoz.

Rocky horror, de egy fia transzi nélkül. Nagy kár, mivel valószínűsíthető, hogy még a fent említett  elemekkel is jóval szórakoztatóbb dolog kerekedne a Transylvaniánál. Korhadék meséskönyv nyílik csikorogva, penetráns dögszagot lehelve olvasójára. Vérszopó mester (Drakula gróf) comebackkel egyet olyan családi vígjáték módon (a meglepettségtől alább hagy az M&M's zacskó nyikorgása). Nyilván nem jár kábeltévé az erdélyi kriptájához, s így nem csak az enyészet, de az unalom is rágja ráncos szárnyait. Bosszantóan ismerős szituációba csöppenünk, csak a maskara más... illetve nem, még az sem.

Tom Tykwer zseniális filmjének antihőse egy 18. századi, párizsi fiú, akinek extrán jó a szaglása. Ehhez párosul, hogy szegény totál antiszociális, kitaszított gyerek, aki árvaházban nő fel. Miután az anyja megszüli a halpiacon, simán csak berúgja az asztal alá, de túléli, anyja meg mehet a bitófára. Felnőttként egy bőrcserző műhelyben robotol, egyetlen életcélja, hogy szagoljon. Lehetőleg jókat. És minek van a legjobb illata? Naná, hogy a fiatal lányoknak. Rá is akad egyre, akit addig szagolgat a fél városon keresztül, míg véletlen meg nem öli. Sebaj, gondolja hősünk, holtan könnyebben és közelebbről szaglászhatja, kedve szerint. Ezzel csak annyi gond van, hogy a holtaknak egy idő után nem annyira jó a szaga. Emberünk primitív logikája így kikövetkezteti, hogy az egyetlen megoldás tehát, ha konzerválja az illatokat. Örökre. Hol is lehetne hát megtanulni ezt a mesterséget, ha nem egy parfüm készítő mesternél?

A megszokás hatalma, hogy vasárnap a tévé elé ülünk és tespedünk naphosszat. Ma sincs ez másként. 

17:15 - 18:55 Ace Ventura - Állati nyomozó (Viasat3) Mivel a legvvicceseb filmek közé tartozik, ezért talán nem is kell annyira promóznunk, de ha mégis, hát csak tessék a címre kattintani.

18:55 - 20:05 Fátlyat rá! (Viasat3) Mert még mindig nem hisszük el, hogy egyes emberek képesek ennyire nyiltan hülyét csinálni magukból. 

20:00 - 22:00 Norbit (TV2) Erős idegzetűeknek egy nagyon rossz Eddie Murphy film.

21:55 - 0:15 Tökös tekés (Viasat3) Egy kedves kis vígjáték '96-ból, ahol Woody Harrelson még mindig gyökér.

A film mind az összes 118 percével egy remek alkotás és kitűnő szórakozás leszámítva, hogy gépész fiú túlságosan is rákönyökölt a hangerő gombra. A koncepciónkhoz tartva magunkat, a továbbiakban nem kívánunk bocsánatért esdekelve a film egyes részleteitől eltekinteni, sőt. A szereplők és a storyline felgöngyölítése mellett még - fogcsikorgatva ugyan - az időutazósdit is szarrá elemezzük. 

Looper - A poén gyilkosa. Legyen ez a filmről szóló bejegyzés alternatív címe. Joe megöli magát. De mikor, miért és hogyan, és leginkább, hogy az öregebb "jövő Joe", vagy a fiatal "jelen Joe" néz-e a puska rosszabbik felére, az már más tészta. 

Immár hivatalos, hogy Mel Brooks kapja majd 2013-ban az AFI (American Film Institute) életműdíját, és szerintünk meg is érdemli. Úgy döntöttünk, sorra vesszük a mester fölöttébb agyament komédiákkal tarkított életművét, a klasszikusok mellett felvillantva néhány kevésbé ismert alkotást is.

A hollywoodi zsidó komédiás archetípusa, Mel Brooks eredetileg Melvin Kaminsky néven született, és több mint fél évszázados karrierje során minden műfajban, amihez csak hozzányúlt, elvitte a legmagasabb létező elismerést: 1968-ban Oscart, '67 és '99 között négy Emmy-t (színészként és íróként egyaránt), 2002-ben Grammy-t nyert, a Producerekkel pedig az amerikai színházi élet Oscarjaként emlegetett Tony díjat is bezsebelte (maga az előadás egyébként összesen 12 kategóriában nyert akkor, 2001-ben). És hogy milyen művekkel sikerült mindezt elérnie? Nos, a világ legpofátlanabb komédiáival.

The Critic (1964)

Nem az 1968-as Katasztrófális siker volt az első Oscar-díjas produkció, melyhez Brooksnak köze volt. A The Critic (A kritikus) Ernest Pintoff rendező animációs rövidfilmje, melynek fő humorforrása mégis Brooks, aki egy olyan öregembert alakít, aki a moziban épp az animációs filmet nézi, és végig kellemetlen megjegyzéseket tesz a látványt illetően. A film egyszerre fricska a korban (és bizonyos körökben mindmáig) divatos, fölöttébb szimbolikusnak szánt avantgárd kísérleti filmeknek, és a nagy tudású kritikusoknak, akik az öregemberhez hasonló színvonalon gondolkoznak a filmekről ("Ó, ez biztos valami szimbólum... a szemét szimbóluma, asszem"). A filmről itt írunk bővebben, alább pedig mind a három és fél perc megtekinthető:

„Aki nem ért hozzá, az tanítja. Aki pedig tanítani sem tud, abból lesz a tornatanár.” – állapítja meg Woody Allen Agyament Harry  (1997) című filmjében, mi pedig parafrazálni fogjuk eme kiszólását, hogy mindjárt az elején önmagunk ellen fordítsuk, egyszersmind lehetséges magyarázatát adjuk egy másik legendás komikus egyik első alkotásának, a Mel Brooks-féle The Critic-nek (1963). Ha a mozi világára alkalmazzuk ugyanis a híres mondást, úgy az analógia egyik végén a rendezők állnak (mint „aki ért hozzá”), míg a kritikusok egyenesen a tornatanárok helyében érezhetik magukat, lévén csak tollukat csikorgatják (sic!), hogy bosszút vegyenek az őket befogadni nem akaró, gonosz filmkészítők világán, és ízekre szedjék az épp eléjük kerülő művet. No persze, az olvasó most méltán kapja fel fejét, mondván: ez nyilvánvaló sarkítás, úgyhogy rögtön tegyük helyére a dolgokat. Előbbi megállapításunkból ugyanis az következne, hogy minden rendező jó rendező, minden kritikus pedig kontár, aki bizony mit sem ért a filmhez. Ez pedig, már csak azon oknál fogva, hogy mindannyian láttunk már rossz filmet, és (jobb esetben) mindannyian olvastunk már-már irodalmi értékű kritikát, hamisnak tűnik. Az a rendező tehát, aki csak a filmet értő embereknek csinál filmet, ugyanolyan kontár, mint az a kritikus, aki azért lett kritikus, mert „nem ért hozzá”. A The Critic azonban mindkét oldalt kiválóan állítja pellengérre.