Bryan Mills (Liam Neeson) végtelen ciklusba kerül: ahány albánt megöl, annak a rokonsága mind rátámad, így kénytelen őket is megölni, újabb mérges albánokat generálva ezzel, akiket aztán megint csak le kell majd hentelni. Nem kell azonban aggódnunk, az emberrablók szülővárosaként meghatározott Tropojában több, mint 5600-an élnek, mondhatni van ott még, ahonnan ez jött elég alapanyag egy harmadik részhez, csak azt nem tudjuk, hogy akkor kit fognak elrabolni, mert a családból már senki sem szűz többé e téren.

Kimet, Mills lányát (Maggie Grace) ugye az előző részben rabolták el, és akkor a nyugdíjas kém apuka már az első tíz percben lespoilerezte a filmet híres telefonba mondott monológjával, melyben biztosította az emberrablókat, hogy megkeresi és megöli őket (úgy is lett). Ebben az epizódban tehát a szülőkön a sor, akik egyenlőre a lányukkal vannak elfoglalva. Nem mintha neki erre különösebb szüksége lenne - az emberrablókat még el sem temették Tropojában, ő már simán túllépett a traumán, hogy kelet-európai gengszterek prostituálni akarták, és egy Jamie nevű fickóra hajt. Neeson remekül hozza az aggódó apát, aki azzal a jellegzetes "Mesélte a lányom, hogy a legutolsót, aki fel akarta csinálni, fejbelőttem?" nézéssel mered lánya udvarlójára.

Megtudhatjuk azt is, hogy Kim nem csak szerelmes, de totál technikai analfabéta is: már kétszer elvérzett a B-s jogosítvány megszerzéséért vívott harcban (így a későbbi autósüldözésben játszott szerepe nettó hülyeség), és úgy tűnik, a telefonjával sincsen túl jóban - sosem hallja, hogy csörög, mert vagy épp máshol tartózkodik, ha meg ott van mellette, richtig nem csekkolja a nem fogadott hívásokat. Már kezdjük sajnálni a jó öreg Liam Neesont, és akkor jön a nagy emberrablás (csodák csodája a csaj helyett a szülőket viszik el Isztambul utcáiról), mire az asszony (Famke Janssen) kezd el hisztériázni: ahelyett hogy nyomatékos felszólítás ellenére engedelmeskedne a férjének, inkább sikoltozva nyomatja az "Azonnal tudni akarom, mi folyik itt!" számot. Hamarosan meg is tudja, amikor mind a ketten fellógatva találják magukat egy pincében egy halom dühös albánnal.

No, és most jön a lényeg: ha az oktondi albánok nem hagyják Liam Neeson-nál a telefonját, a büdös életbe nem szabadult volna ki. Így azonban nyugodtan tudja instruálni a lányát, mert valamiért úgy ítélik meg mind ketten, hogy a rendőrség csak fánkzabáló semmirekellők gyülekezete, úgyhogy eleve tök fölösleges is őket értesíteni. Végül persze visszaszerzi az asszonyt is, annyi albán hullát hagyva maga után, hogy akár ő is elmondhatná Sylvester Stallone híres mondatát a Tango & Cash című filmből, miszerint: "Rambo? Az egy buzi!".

Az Elrabolva második része valahogy mégis szimpatikus, mert még véletlenül sem akar több lenni annál, mint ami: igazi vérbeli bosszú-akciófilm. Bár fordulatok nincsenek, ugyanakkor a manapság valamiért túljáratott felesleges jelenetektől is megkímélnek bennünket, Neeson alakítása, és folyamatos dörmögése pedig van annyira meggyőző, hogy gond nélkül elvigye a hátán az egész filmet. És hogy mennyire nincs ez az egész annál komolyabban véve, mint amennyire egy átlagos, szórakoztató hollywoodi akciófilmet érdemes, vaskos erkölcsi tanulság helyett csak egy sima családi vacsorát kapunk, ahol Kim választottja végre egy asztalhoz ülhet a hős apával, miközben lánya azzal viccelődik, hogy utóbbi kivételesen ne lőjje le az előbbit, mert őt aztán tényleg komálja. Moziba ne menjenek el rá, de egy jövendő szombat esti tévézéshez kifejezetten ajánlott, hogy közben szó szerint kikapcsolódjunk, ami a magasabb szintű agyi aktivitást illeti.