Egy lány vidékre utazik a nyárra, ahol összehaverkodik a helyi csajjal, aki elhiteti magáról, hogy meleg, mint a kályha, ezért a városi csaj is beáll a meleg frontot erősíteni. Egy hirtelen jött fiú vendéget a vidéki lány csak-csak maga alá tuszkol, így kiderül a nem is olyan nagy titok, hogy a lány végig csak szórakozott. A városból jött csaj tesz egy vízbefojtási kísérletet a szerelmének hitt lány ellen, de a kísérlet sikertelen lesz. A nyár végén meg mindenki megy útjára, mert annyira szép az élet, ha egy percig is érezted a tiszta szerelmet, hogy utána kurvára leszarhatsz mindent.

A jó zsaru, rossz zsaru figura történetszál oda-vissza csavarása, melynek végén kiderül a nagy titok, hogy Jason Stattham volt a hunyó végig, aki amúgy egy kényszerpályán mozgó fakabát módjára véletlenek következtében került a bankrablás színhelyére. De ez is meg volt rendezve ám. Ryan Phillippe azért csak rájött Wesley Snipes és Jason Stattham zseniális, káosz elméletbe burkolt kis tervére, arra azonban nem gondolt, hogy Stattham bácsi (hóna alatt a nagy dohánnyal) nem egy szaros turista géppel fogja elhagyni az országot, hanem egy fasza kis magángéppel. Ha ezt tudta volna, akkor nem rohangál feleslegesen, idegbeteg módjára, fel-alá a reptér várótermében. 

 A 3D technológia nem mai gyerek, még ha igyekeznek is minden vacak filmbe belepréselni, hogy aztán a gyors vágástól kiforduljon az ember bele, ha szemüveggel nézi, és is, ha anélkül. A jelenleg reneszánszát élő parasztvakítás már a '80-as években létezett, némi primitív felhanggal természetesen, kb. annyira volt persze 3D, mint anno a Wolfenstein, az egyik legjobb pc játék ever. No de, ennek a mozgalomnak a jegyében fogant az alábbi film is, mely különleges elegyet hozott létre a korabeli fantasztikus filmekből. A Spacehunter  a Mad Max egyes elemeit (pl. fura arénában való harc az életért) a Star Wars-al ötvözi (fura sivatagi lények, egyes hanghatások és a jellegzetes kék feliratok meg egy az egyben a Csillagok háborújából lettek átemelve). Képgaléria, link a filmhez és a sztori dióhéjban egy igazi 3D-klasszikusból.

 Danny Boyle első egészestés nagyjátékfilmje egy zseniális csavarokkal megtűzdelt szatirikus thriller arról, miként vágja tönkre a pénz a legszorosabb kapcsolatokat is. Három merőben eltérő karakterű jóbarát albérlőt keres és talál, de pechükre a pasas öngyilkos lesz egy bőröndnyi pénzt maga után hagyva. Itt jön a dilemma: pénz vagy tisztességes temetés. Teljes film a bejegyzésben, spoilerrel!

Három végzős gimis - politikailag teljesen korrektül kiválogatva, egy menő fekete, meg két fehér srác, béna-vagány egy-egy felállásban - egy partiról meglógva elmennek egy barlanghoz meztelen csigát simogatni, de még a nyílméreg békánál is sokkal durvább dolgot találnak. Jól összetaperolják a fura akármit, majd hirtelen vágás után már a puszta akaratukkal reptetnek tárgyakat. Na de beüt ám a gebasz, mert a szexuális frusztráltság, valamint az agresszor jellemű, testi fenyítéssel gyakran élő fater ok-okozati összefüggés révén felgyülemlő feszültség következtében a lúzer srác bekattan és elkezd embereket terrorizálni. Először csak azért, hogy tudjon venni az anyjának gyógyszert, de aztán beleszerelmesedik a vér ízébe, merthogy most már ő áll a tápláléklánc csúcsán. A rendőrség nem, de a haverja simán megfékezi. Keresztül dob rajta egy lándzsát. A jó gyerek elrepül és a Világ megmentésének szenteli életét.

-Főz, most, takarít, embert öl? Mi az?

(Univerzális katona, ugye...)

 Roland Emmerich klasszikusában Van Damme és Lundgren a halálból térnek vissza, mint tökéletes, már-már gépies katonák egy titkos kormányprojekt révén, azonban mint az általában lenni szokott, szar kerül a palacsintába.

 Míg az első rész az utca lányaival foglalkozott, addig a második rész a valódi éjszakai pillangókkal foglalkozik. Ők azok, akik arab és keletnémet üzletemberekre nyomultak Budapest bárjaiban a háromcsillagos konyak és a pezsgő fölött ülve. Nagyrészt saját zsebre dolgoznak, hogy lakást, autót vehessenek maguknak, hogy visszaszerezzék elvett gyerekeiket, és hogy jóvá tegyék az állami gondozás szétcseszte életüket. Van itt minden síró rendőröktől a rafkós strici Cinóberig, akit még '96-ban végeztek ki a nyílt utcán maffia-módszerekkel, hogy ki és miért, máig rejtély. Aki nem bírja az ilyesmit, az inkább ne nyomja meg a playt, mert e két film nyomasztóbb, mint Lars von Trier minden melankóliája és David Lynch összes lázálma együttvéve.

 Monokróm kézikamerás felvételek azokról, akiknek csak múltjuk van, de jövőjük nem lehet. Dokumentumfilmeket nem éri meg igazán lespoilerezni, ezért inkább teljes egészében megmutatjuk Dobray György klasszikus két részes szociográfiáját. A film első része a Rákóczi téren és környékén strichelő utcalányokról és stricijeikről szól a maga nyerseségében. A két központi karakter Andrea és Tarzan, utóbbi persze nem futtatja az előbbit, csak "élettársak". E furcsa félüzleti kapcsolatban az egyik fél "újít" (értsd: pénzt szerez), míg a másik ezt pofonokkal hálálja meg, miközben önreflexív módon számonkéri Andreán, hogy egyáltalán miért van vele. Bár a film tartalmaz előre beállított jeleneteket, a karakterek valós, és éppen emiatt végtelenül nyomasztó képet festenek a rendszerváltás hajnalán álló Budapest sötét oldaláról.

 Stanley Kubrick a hetvenes évek óta dolgozott ezen a filmen, de végül Steven Spielberg fejezte be a halála után. Kettejük stílusának ötvözése egy rendkívül érdekes és elgondolkoztató filmet hozott létre.

 Szédült tyúkok kirándulnak vidékre, de aztán inkább átmennek bűnözőbe. Ennek oka, hogy az első helyen, ahol megállnak lazítani, rögtön meg is akarják erőszakolni Thelmat, a kevésbé határozott háziasszonyt. Barátnéja szerencsére megmenti, az erőszakoló azonban nem valami okos, lekurvázni egy fegyveres nőt egyenlő egy golyóval a mellkasba.