Adott egy amerikában élő japán öregember, Miyagi úr, aki a világ legegyszerűbb kérdéseire is Napi Buddha-szintű lila bölcsességekkel válaszol. Ő aztán maga mellé vesz egy kallódó kissrácot, akinek meghalt az apja, így az anyja egyedül neveli, és valami rejtélyes oknál fogva mindig Daniel úrfinak szólítja. Ők lesznek a jó csapat, de persze van egy gonosz edző a gonosz padavanjaival - őket kell legyőzni a franctudja milyen harcművészeti versenyen. A galádok persze eltörik a srác bokáját, de az visszaemlékezik egy flashback formájában a darutechnikára, aminek a specialitása az, hogy hajnaltájt egy tengerparti cölöpön féllábon kell egyensúlyozni. Így aztán már nem zavarja a bokája, és egy ütéssel fejberúgja a sötét csávót. A film tanulsága pedig: "Aki pálcikával tud legyet fogni, az bármit elérhet". Szóval gyerekek, felejtsétek el az egyetemet, oktatást és hasonlókat, és vadásszatok mind legyeket.
Ó ti istenek, míly gyarlón hagytátok halvány képmásaitok, az embereket. Szól ím e görög idézőjelbe helyezett (filmi)eposz is eképpen arról, mi legfőbb vágya minden vágyó léleknek: a szerelmetes házasságról. S lám a hírhedt rendező Woody Allen megénekelte örökbefogadási históriáját legott, melynek osztályrésze keserv s derű, szerelem s őszinte barátság. A szatírába forduló családkezelő oktatófilmet persze klarinétszóval díszített happy end zárja. Apró jazz-musicalbe fordult ógörög színház, mosolygó, hajlongó amcsi kispolgárokkal a színpadon. 
Harry Blocknak gondja van az összpontosítással, sőt, az orális fixáció móduszát Szvetlána Sztálin arcának, és egy ismeretlen nő képének társítása adja. Hétköznapjaiban a gyógyszerészet és a pszichiátria egyik fő mecénásaként roncsolja családi állapotát, s eme pusztító kényszerét grafomániájából származtatja. Pennájának fő témája az otthoni problémák közreadása, melyeknek fő okozati alapja Ő maga. Regényeinek hőstelen alakjai az író karakteréből örökölték önző, pornóimádó, olykor hisztérikus életüket. De hol a határ fikció és valóság közt? Elsül-e a pisztoly? Esetleg kiürül-e valaha a pokol ügyvédeknek szánt szintje? Vajon észreveszik-e, hogy meghalt a sofőr, vagy hogy Cookienál fű van? Az epilógus kellően aberrált, a szó legnemesebb értelmében.
Nick Cage peches, börtönből való szabadulása alkalmával jól megviccelik a fegyőrök és egy olyan gépen megy haza, ami az ország legkeményebb (és legirritálóbb) bűnözőit szállítja. Nem nagyon logikus, hogy mit is keres a gépen, de hát a kilencvenes években nem különösebben adtak az ok-okozatra Hollywoodban. Szóval ha már emberünk ott van naná, hogy a galád börtöntöltetlékek elfoglalják a gépet, hisz ez a konfliktus. Nick meg menne már a famíliához, de meg kell mentetnie a haverját meg egy fegyőrnőt. Ehhez többek között kivág egy hullát a gépből, hogy üzenjen a hatóságnak, felszögel a falra egy ürgét a raktérben (mert nem tette vissza a nyuszit a dobozba), meg kikötözi a gépet egy betonoszlophoz. Egy darabig így szerencsétlenkedik, mikor is egy ponton jól felszívja magát, pusztán az öklével elfoglalja a gépet és kényszerleszállásra kényszeríti azt Las Vegas utcáin. A végtelen landolási jelenet után aztán nem hogy örülne, hogy vége az egésznek, utánamegy a továbbra is szökni akaró John Malkovichnak, aki végül átmegy két ablakon, rázuhan a villanyvezetékekre, de ezután semmi baja, azért szét kell hogy lapítsa egy random zúzógép (vagy mi a jó isten az) a fejét.
Jim Belushi ezúttal nem egy németjuhászt kap a nyomozáshoz partnerül, hanem egy osztrák testépítőt, aki korábban Moszkvában (amit Budapest alakít) kokaint talált a magyar Növényi Norbert falábában, és erről egy grúz fickó tehet, aki Amerikába menekült, és az a terve, hogy droggal mételyezi meg az amúgy minden problémától mentes kommunista keletet. A tökös amcsi zsaru és a karótnyelt szovjet elvtárs persze egymás agyára mennek, de azért a végén együtt veszik fel a harcot Victorral, egy lovagi torna-szerű párbajon, csak lovak helyett a menetrendszerű St. Louis járat buszaival csörtetnek egymásnak, és persze hogy a droghuszár hagyja ott a fogát, meg persze sokkal több ártatlan áldozat, mint amennyit mondjuk a drog követel évente. Barátságuk jeléül aztán a reptéren karórát cserélnek, így lesz Arnoldnak 1000 dolláros amerikai, Jimnek pedig egy 20 dolláros keletnémet órája.
Amerika a választások küszöbén áll, a legfontosabb feladat pedig: megnyerni a népet. A nép pedig imádja a hősöket. Igen ám, de ide nem egyszerű hétköznapi hősök kellenek, hanem rendes, háborús veteránok. Ahhoz meg egy csinos kis háború (mert az éppen nincsen kéznél). Így hát az elnökipari főmufti Robert De Niro megnyeri céljai(k)nak a hollywoodi producert Dustin Hoffmann személyében, hogy rendezzen meg egy kamu-háborút, kamu-békével, amiért aztán Nobel-békedíjra lehet felterjeszteni az elnököt (elvégre ha Kissinger kapott, akkor bárki kaphat a világon). 
A civilizáltság nem tart sokáig. Két pár szülő próbálja megvitatni a gyermekeik között tettlegességig fajult nézeteltérést. De a film végére már mindenki hangosan kiabál mindenkivel. Kate Winslet leokádja Christoph Waltz nadrágját és Jodie Foster antik újságait, így John C. Reilly egész nap nyomathatja a hajszárítót. Később már nem csak egymás gyermekeit ócsárolják, hanem egymás nézeteit is. Reilly például kidobta a gyerekei hörcsögét, ezért egy állatkínzó baromnak titulálják; Foster annyira idealista, hogy még most is csak az afrikai gyerekekért aggódik; Winslet egy műcsaj, aki igazából mindenkit leszar, főleg a gyerekét; Waltz pedig a magabiztos, nemtörődöm cinikus egészen addig, amíg az asszony meg nem unja a telefonálgatását és bele nem hajítja a mobilját a tulipános vázába.
"McClane! Bowman! McClane? Bowman? Hallassz, McClane? Látja ezt, Bowman? Hogy mondja, McClane? Bowman? McClane?"
John McClane csodálatos másnaposságát totál szétkúrja az életre menő "Simon mondja" kezdetű játék, aminek tetejében még a fekete Zeust is hozzácsapják, mint hű segédet. Simon - elterelő hadművelet gyanánt - iskolás gyerekek életével fenyegetőzik, hogy szépen, gond nélkül eltulajdoníthassa a nemzeti aranytartalékot. A 9 millió főt számláló New Yorkban csak két olyan faszagyerek van, akik - nyakig véresen, egy csomó szarság után - még erre a kis turpisságra is rájönnek. Simon nem véletlenül szívózik John McClane hadnaggyal, mert feltett szándéka, hogy megbosszulja az első részben nagyot koppant testvérét. Nem fog neki sikerülni, mert a végső jelenetben csak sikerül a repülő helikopterből kifelé lövöldözve, egy magasfeszültségű vezetékkel szorosabb kapcsolatot létesítenie. 
Tévedtem. Ebben a filmben McClane sokkal véresebb és koszosabb mint az előző részben.